Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 24. szám
622 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 24. szám 9. §• Nem adható kitüntetés annak a mezőgazdasági szövetkezetnek aj amelynél az év folyamán a szövetkezet mulasztása következtében halálos, súlyos csonkulásos vagy tömeges üzemi baleset fordult elő; b) amely idős, beteg, munkaképtelen, egyedülálló kisgyermekes tagjairól nem a jogszabály, illetve alapszabály előírásainak megfelelően gondoskodik; cj amelynek közgyűlését az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szerv a törvényesség helyreállítása végett összehívta vagy vezetőségének működését felfüggesztette; d) amely belső ellenőrzéséhez külső szakértőt vagy a területi szövetség revizori irodáját kétévenként nem veszi igénybe; e) amely önhibájából nem tesz eleget az állami költségvetés iránti kötelezettségeinek; f) amely az évet veszteséggel zárta; g) amely a vezetők javadalmazására vonatkozó TOT irányelveket, illetve a 12/1971. (X. 13.) MÉM számú rendeletben foglaltakat nem tartotta meg. 10. §. (1) A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium ágazati irányítása alá tartozó ipari szövetkezetek az éves gazdálkodási versenyben az IparíL Szövetkezetek Országos Tanácsa (a továbbiakban: OKISZ) által meghirdetett feltételek alapján vehetnek részt. (2) A pályázatokat évente február 28-ig az ipari szövetkezetek területi (szakmai) szövetségénél lehet benyújtani. (3) A szövetségek elnökségei értékelik a versenyben részt vevő szövetkezetek eredményeit és javaslataikat a pályázatokkal együtt március 20-ig az OKISZ-nak küldik meg. (4) A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az ágazati irányítása alá tartozó, a legjobb eredményeket elérő ipari szövetkezeteket az OKISZ javaslatára „Kiváló Szövetkezet" kitüntetésben és a 8. § (2) bekezdésében meghatározott mértékű pénzjutalomban részesíti. 11. §• (1) Az ötévenként, augusztus 20. napja alkalmával adományozásra kerülő „Minisztertanács Vörös Zászlaja" kitüntetés és pénzjutalom odaítélését elsősorban olyan szövetkezetek részére lehet javasolni, amelyek a) a középtávú tervidőszak alatt többször elnyerték a „Kiváló Szövetkezet" kitüntetést és b) termelési eredményeik — mezőgazdasági szövetkezetek esetén legalább két termelési ágazatban — tartósan meghaladják az országos átlagot, továbbá c) termelésszerkezetüket (tevékenységi körüket) üzemi adottságaik figyelembe vételével a népgazdasági igényeknek és a termeléspolitikai céloknak megfelelően alakították ki. (2) A középtávú gazdálkodási verseny pályázatait a 7., illetve a 10. §-ban meghatározott szervek minden ötödik év — első ízben 1976. május 15-ig terjeszthetik elő egy-egy példányban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumhoz, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsához, illetve az OKISZ-hoz. (3) Az arra legérdemesebb szövetkezet kitüntetésére a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával, illetőleg az OKISZ-szal egyetértésben tesz javaslatot a Minisztertanácshoz. 12. §. (1) A középtávú gazdálkodási versenyben szerzett minisztertanácsi kitüntetés öt évig, az éves gazdálkodási versenyben elnyert miniszteri kitüntetés egy évig illeti meg a szövetkezetet.