Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)

1971 / 36. szám

862 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 36. szám a) Annak a feltételnek, hogy a munkahelyen való állandó jelenlétet a munka jellege nem kívánja meg, mindkét munkakörben fenn kell állnia pl. a vállalat műszaki fejlesztési osztályán dolgozó beosztott mérnök nem vállalhat kutatói munkakörben másodállást és viszont. E rendelkezés alapján megengedett másodállás vállalása a vezetői munkakörökben [Mt. V. 111. § (2) bekezdés], valamint b) az Mt. V. 37. § (1) bekezdésében említett azokban a munkakörökben, amelyekben a miniszter a munkaügyi miniszterrel egyetértésben engedélyezte, hogy a dolgozó a munkaidőnek csak egy részét töltse a kijelölt munkahelyen. Mellékfoglalkozás — több mellékfoglalkozás esetén is — csak olyan időre létesíthető, hogy — az első munkaviszony munkaidejét is figyelembevéve — o dolgozó összes munkaviszonyaiban a rendes munkaideje havi átlagban a háromszáz órát ne haladja meg. [Mt. V. 34. § (4) bek.] Ha a dolgozó valamely munkaviszonyában a munkaidő heti negyvennyolc óránál rövidebb, az Mt. V. 34. § (4) bekezdésében előírt háromszáz órát ennek arányában csökkenteni kell. [MüM. R. 1. § (2) bekezdésével kiegészített 5/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet] c) A 300 óra a heti 48 órás munkaidőt veszi alapul, így a 300 óra lényegében az átlagos napi 8 órán felül még napi 4 órai elfoglaltságot enged. Természetesen a 300 óra számításánál az esetleges másodállást is figyelembe kell venni, ha a másodállást a munkakörre megállapított törvényes munkaidőnek csak egy részére (napi 2, 3 vagy 4 órára) létesítették; tehát akinek már van egy — teljes vagy legalább napi 4 órás munkaidejű — másodállása, mellékfoglalkozást nem vállalhat! Kivéve a 29/1967. (Eü. K. dec. rk.) EüM sz. utasításban foglalt rendelkezéseket. d) Az Mt. V. 17. § (3) bekezdésének rendelkezése szerint mód van arra, hogy a dolgozót a munkakörre megállapított munkaidőnek csak egy részére (napi 2, 3, 4 stb. órára) alkalmazzák. Ellenkező kikötés hiányában tehát a másodállásban is törvényes munkaidőre szól a dolgozó alkalmazása; munkabérét is teljes (pl. napi 8 órás) munkaidőnek megfelelően kell megállapítani, de annak — az Mt. V. 34. § (3) bekezdésének rendelkezése alapján — fele összege illeti. e) A d) alatt mondottakból, valamint a bérfizetési korlátozásról szóló szabályból (Mt. V. 34. § (3) bek.) következik, hogy ha a dolgozó „első" munkaviszonya megszűnik, az addigi „másodállású" munkaviszony munkaideje gyakorlatilag is azonos lesz a törvényes, illetve a megállapodás szerinti munkaidővel; ezért a dolgozót most már nem a fél, hanem a munkaszerződés szerinti munkabér teljes összege megilleti. Ilyképpen a másodállás keretében dolgozót foglalkoztató vállalatnak mindig számolnia kell azzal, hogy ha a dolgozó első munkaviszonya — akár az illető vállalat, akár a dolgozó saját elhatározása nyomán — megszűnik, az addigi másodállás a törvényes, illetőleg a megállapodás szerinti munkaidőnek megfelelő „rendes" munkaviszonnyá alakul át a megfelelő, teljes összegű munkabér fizetésének kötelezettsége mellett. (Pl. a dolgozó az „A" vállalatnál 4000 Ft-os munkabérrel áll munkaviszonyban, a „B" vállalatnál pedig 3800 Ft-os bérű munkakört tölt be a másodállás keretében, amiért csak 1900 Ft kerül kifizetésre; ha munkaviszonya az „A" vállalatnál megszűnik, akkor a „B" vállalatnál munkaideje teljes lesz és teljes összegű munkabérre, tehát a 3800 Ft-ra lesz jogosult.) Ugyanez a helyzet, ha a dolgozó — a munkáltató vállalatok hozzájárulásával — munkaviszonyain változtat és a másodállású munkaviszonyát „rendes", az addigi első munkaviszonyát pedig másodállású munkaviszonnyá alakítja át. Ez esetben az előbbi példát alapulvéve az „A" vállalatnál 2000, a „B" vállalatnál pedig 3800 Ft-os munkabér illeti meg a. dolgozót. 7. Jogok és kötelezettségek a) A másodállás és a mellékfoglalkozás önálló munkaviszony, ebből következik, hogy azok a rendelkezések, amelyek a munkaviszonyra (a munkaviszony létesítésére, a munkaszerződés megkötésére, módosítására, megszüntetésére) általában vonatkoznak, természetszerűleg vonatkoznak a másodállásra és a mellékfoglalkozásra is. Ugyancsak ebből következik, hogy a dolgozót megilletik és terhelik mindazok a jogok és kötelezettségek, melyek az általános rendelkezések szerint a munkaviszonyban álló dolgozókat megilletik és terhelik. Különbség csak annyiban adódik, amenynyiben a másodállás és a mellékfoglalkozás jellegéből következik (pl.: ha jogszabály meghatározott munkakörökben a munkaszerződés érvényességéhez a felügyeleti vagy más szerv hozzájárulását kívánja meg, vagy ha a vállalat a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza, ilyen esetben a munkabért a meghatározott részmunkaidő alapulvételével kell megállapítani, vagy jogszabálysértő a kollektív szerződésbe felvett olyan szabályozás, hogy másodállásban vagy mellékfoglalkozásban foglalkoztatott dolgozó nem részesíthető jutalomban vagy nem kaphat nyereségrészesedést, kivéve ha egyéb munkaviszonyában sem részesülhetne pl. valamely más kizáró ok miatt). Minden munkaviszonyban, s különállóan vizsgálva a dolgozót megilletik azok a járandóságok, amelyek a munkaviszonnyal kapcsolatosak, hacsak a jogszabály nem rendel eltérést. b) A fentiekből következik, hogy a dolgozót a részére járó szabadság (évi rendes szabadság és a tanulmányi szabadság) minden munkaviszonyábar megilleti. Minden munkaviszonyban különállóar kell azonban elbírálni a dolgozót megillető pótszabadság mértékét, illetőleg azt, hogy a tanulmányi szabadságból mennyi időre kell a dolgozónak átlagkeresetet fizetni. Ha a dolgozót az egyes munkaviszonyokban eltérő mértékű szabadság illeti meg bármilyen okból, akkor a dolgozó köteles a munkakörét ellátni abban a munkaviszonyában, amelyben már sza-