Tanácsok közlönye, 1967 (15. évfolyam, 1-56. szám)
1967 / 5. szám
98 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 5. szám. (2) A műemléki jelentőségű területtel és a műemléki környezettel kapcsolatban hozott határozat az érintett ingatlanok tulajdonosaival az ingatlan fekvése szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságánál történő közszemléretétel útján is közölhető. A határozatot ilyen esetben a helyben szok' : s módon is közhírré kell tenni. (3) A határozat meghozatalára, közlésére és a fellebbezésre egyebekben az államigazgatási eljárás általános szabályait (1957. évi IV. törvény) kell alkalmazni. (4) A tulajdonos köteles a védetté nyilvánításról, illetőleg a megszüntetésről a bérlőket tájékoztatni. 9. §. (1) A műemléki hatóság a hozott határozatok alapján a működési területén levő védett építményekről és területekről műemléki nyilvántartást vezet. Az Országos Műemléki Felügyelőség által vezetett központi műemléki nyilvántartásba valamennyi védett építmény és terület adatait be kell jegyezni. (2) Az Országos Műemléki Felügyelőség szükség szerint a védett építményeket és területeket ismertető hivatalos „Műemlékjegyzék"-et ad ki; ezen az illetékes építésügyi hatóság köteles az időközben bekövetkező — a működési területére vonatkozó — változásokat átvezetni. (3) A műemléki hatóság a védett építmények és területek számbavétele, nyilvántartása, fenntartása és hasznosítása körében a tulajdonos részére esetenként meghatározott bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettséget írhat elő. 10. §. (1) A műemlékké, műemléki jelentőségű területté, továbbá a műemlék jellegű építménnyé nyilvánítás, illetőleg a megszüntetés tényét a telekkönyvbe be kell jegyeztetni. A bejegyzés elmaradása a védettség hatályát nem érinti. (2) A telekkönyvi bejegyzés végett — a hozott határozat alapján — a telekkönyvi hatóságot a műemléki hatóság keresi meg. A műemlékek megjelölése 11. §• (1) A műemléket — a jellemző adatait ismertető — „Műemlék" feliratú táblával meg kell jelölni. (2) A tábla elhelyezéséről az első fokú építésügyi hatóság gondoskodik. A tábla elhelyezését az építmény tulajdonosa tűrni köteles. (3) A tábla fenntartása és karbantartása a tulajdonos feladata. , A védett építmények hasznosítása 12. §. (1) A védett építmény, továbbá a hozzá tartozó földrészlet és melléképítmények csak az engedélyezett rendeltetési célra és annak történeti, művészeti értékéhez, jellegéhez méltó módon hasznosíthatók, illetőleg használhatók. (2) A használat a Védett érdekeket nem veszélyeztetheti. (3) Az arra alkalmas védett építményt a közcélú — elsősorban kulturális és idegenforgalmi —i elhelyezési igények kielégítése során fel kell használni. A védett építmények megtekintése 13. §. (1) A műemléki hatóság, továbbá a műemlékekkel kapcsolatos kultúrpolitikai feladatokat ellátó művelődésügyi szerv képviselője, illetőleg megbízottja a védett építményt a tulajdonos (bérlő) előzetes értesítése mellett megtekintheti és megvizs-^ gálhatja, arról rajzokat, fényképészeti vagy műszaki felvételeket készíthet, s azokat tudományos célú kiadványban közölheti. (2) A tulajdonos (bérlő) köteles a védett építménynek a közönség által történő megtekintését a műemléki hatóság előírásai szerint lehetővé tenni. (3) A megtekintés módját úgy kell meghatározni, hogy az a tulajdonost (bérlőt) az ingatlan rendeltetésszerű használatában jelentős mértékben ne zavarja és részére kárt vagy költséget ne okozzon. (4) A műemléki hatóság indokolt esetben enge* délyt adhat arra, hogy a tulajdonos (bérlő) a védett építmény megtekintésének lehetővé tételéért és bemutatásáért a közönségtől az engedélyben megállapított mértékű díjat szedhessen. A védett építmények fenntartása 14. §. (1) A tulajdonos köteles a földrészlet és az építmény jókarbantartásáról, illetőleg fenntartásáról gondoskodni és az építmény állapotát, állékonyságát a jogszabályokban meghatározott mó-* don és időszakonként felülvizsgálni. (Ét. 34. §.) (2) A védett építmény fenntartásának községei — ha a 16.—18. § eltérően nem rendelkezik—* a tulajdonost terhelik. (3) Ha a védett építménynek fenntartásra kötelezhető tulajdonosa nincs, az (1) bekezdésben foglalt feladatok ellátásáról az illetékes tanács végrehajtó bizottsága gondoskodik, 15. §. (1) A műemlékeket épségben, jellegük megváltoztatása nélkül fenn kell tartani. A fenntartási