Tanácsok közlönye, 1962 (10. évfolyam, 1-90. szám)

1962 / 43. szám

502 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 43. szám. alperest átvette. Az előző bérlő elköltözése után felperes hiányos bútordarabokkal rendezte be az albérlő szobáját, de továbbra is a korábban megállapított albérleti díjhoz ragaszkodott. Az albérleti díj megállapítása iránti perben a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a helyiség terjedelmét, bútorzatának állapotát, a vízvételi és egyéb kényelmi lehetőségeket is figyelembe véve, a felperes a lakás egész területének egy négyzetméterére eső lakbérhányadának csak a kétszeresét jogosult felszámítani, bútorhasználat címén pedig csupán 25 Ft-ot. A perben vitássá vált, hogy a bíróság egyáltalán vizsgálhatja-e a bútorzat és a berendezési tárgyak mennyiségét és minőBégét. A Legfelsőbb Bíróság a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvásárTak helytadó határozatában a következő álláspontot foglalta el: A bíróságok az ilyen perekben a bútor és egyéb berendezési tárgyak használatáért felszámítható díj megállapításánál vizsgálhatják a bútor és egyéb berendezési tárgyak mennyiségét, minőségét, az albérlő kizárólagos használatában álló helyiség alapterülete után járó díj megállapításánál pedig a kényelmi és egyéb körülményeket. Erre nemcsak azért van lehetőség, mert a 3/1960. (I. 10.) Korm. számú rendelet 9. §-ának (4) bekezdése az albérleti díj tekintetében felmerült vitákat bírói hatáskörbe utalja, hanem azért is, mert az idézett rendelet 7. §-a a fizetendő díjaknak csak a felső határát állapítja meg, a 3/1980. (VIII. 28.) É. M.—P. M. számú együttes rendelet 23. §-ának (3) bekezdése szerint pedig a lakbérhányad ötszörösét csak komfortos lakásban levő, és lakószobának minősülő helyiségnél szabad felszámítani, egyéb esetekben az albérleti szerződésben csak ennél alacsonyabb összeg köthető ki. A bíróság akkor sincs elzárva az albérleti és bútorhasználati díjak további mérséklésétől, ha a bérlő az idézett jogszabályi rendelkezésekre tekintettel nem a legmagasabb összegben jelölte meg az albérleti és bútorhasználati díjat, de felszámítása a jogszabályi rendelkezésekhez képest még mindig túlzottnak mutatkozik. Ha azonban a bíróság a jogszabályi rendelkezések helytelen értelmezésével túlzottan alacsony összegben állapítja meg az albérleti díjakat, ez a bérlőket visszatartja az albérleti jogviszony létesítésétől, ami a jelenlegi lakásviszonyok mellett nem kívánatos. Ilyen perekben tehát a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni és arra kell törekedni, hogy a megállapított albérleti stb. díj összhangban maradjon a helyileg kialakult albérleti díjakkal. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 22.272/1961/6. számú határozatából. A törvényességi óvást a Győr-Sopron megyei főügyészség kezdeményezte.) A termelőszövetkezetnek volt tagja irányában azon a címen fennálló követelése, hogy az a tagsági viszony fennállása idején az őt megillető járandóságnál többet vett fel, nem érvényesíthető közvetlenül a bíróság előtt A hatásköri szabályok ismeretének hiánya gyakran azt eredményezi, hogy a termelőszövetkezetek csak hosszabb és felesleges eljárás eredményeképpen jutnak hozzá az őket volt tagjaikkal szemben megillető követeléseikhez. Ennek egyik példája az az eset, amikor követeléseik érvényesítése végett közvetlenül a bírósághoz fordulnak olyankor is, ha a döntés első fokon a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Ez az eljárás elhúzódását eredményezi. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiuma ugyanis a 800. számú állásfoglalásának 18. pontjában rámutatott arra, hogy ha a termelőszövetkezetnek a taggal szemben érvényesített igénye felől előzetesen a közgyűlésnek kell határoznia és a keresetlevél beadásakor a közgyűlés még nem határozott, a keresetlevelet és mellékleteit a Pp. 129. §-ának (1) bekezdése alapján a közgyűlési határozat meghozatala végett át kell tennie a termelőszövetkezet vezetőségéhez. A Legfőbb Ügyészség törvényességi óvásának alapjául szolgáló ügyben az volt a tényállás, hogy a termelőszövetkezet azért kérte volt tagja ellen fizetési meghagyás kibocsátását, mert az tagsági viszonya fennállása idején több járandóságot vett fel, mint amennyi a zárszámadás alapján neki járt. Tagsági viszonya időközben megszűnt, a zárszámadás idején egy bányában dolgozott. A termelőszövetkezet követelése a volt tag termelőszövetkezeti tagságának megszűnése folytán megejtett elszámolásból származik, tehát a termelőszövetkezeti tagságból eredő követelés. Az 1960. évi 8. számú törvényerejű rendelettel módosított 1959. évi 7. számú törvényerejű rendelet 70. §-ának (1) bekezdése szerint a termelőszövetkezet és tagja között a tagsági viszonyból származó vitás ügyek eldöntése akkor is a jogvita eldöntésére egyébként jogosult szervek (vezetőség, közgyűlés, tanácsi végrehajtó bizottság, bíróság) hatáskörébe tartozik, ha a jogvita a tagsági viszony megszűnése után merül fel, illetőleg ekkor kerül sor az igény elbírálására. A fentebb említett törvényerejű rendelet 70. §-ának (1) bekezdése, valamint a 48. §-a (3) bekezdésének h) pontja és a (4) bekezdés b) pontja szerint a termelőszövetkezetnek a fizetési meghagyásban érvényesített igénye tárgyában előbb a közgyűlésnek kellett volna határoznia, a bíróság elé az ügy csak a közgyűlési határozat megtámadása esetén kerülhetett volna. Ehhez képest a kért fizetési meghagyás kibocsátása jogszabályt sértett. A járásbíróságnak a fizetési meghagyás kibocsátását meg kellett volna tagadnia és a kérelmet a közgyűlés elé terjesztés végett a termelőszövetkezet vezetőségéhez kellett volna visszaküldenie. A Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásban kifejtett fenti álláspontot magáévá tette. Az ügyészségeknek a rendelkezésükre álló eszközökkel — különösen széleskörű jogpropagandával — elő kell rnozdítaniok, hogy a termelőszövetkezetek a hatásköri szabályokat megismerjék és megtartsák, mert csak így érhető el, hogy követeléseikhez a lehető leghamarabb hozzájussanak. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. IV. 20.529/1962/2. számú határozata alapján. A törvényességi óvást a nagykanizsai városi-járási ügyészség kezdeményezte.) Az adókivetés jogalapja nem azonos az adóalap fogalmával. Az utóbbi mértékének vizsgálata nem tartozik bírói hatáskörbe Az 1957. évi IV. törvény 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint az adó vagy illetékkötelezettséget megállapító államigazgatási határozatot csak a kivetés jogalapja tekintetében lehet bíróság előtt megtámadni. Ennek ellenére előfordul, hogy egyes bíróságok az államigazgatási határozat hatályon kívül helyezése iránti perekben olyan kérdések vizsgálatába bocsátkoznak, melyek nem a jogalap, haném az összegszerűség körébe tartoznak. Így pl. a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvása alapjául szolgáló ügyben a felperes kisiparos ismételt kioktatás ellenére, éveken át szabálytalanul vezette pénztárkönyvét, ezért az illetékes pénzügyi hatóság az adóját — megfelelő adatok hiányában — becslés alapján állapította meg. A kisiparos a jogerős államigazgatási határozatot a bíróság előtt megtámadta. A bíróság a támadott államigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte, mert a pénzügyi hatóság — az indokolás szerint — bizonyítást nem folytatott le és így nincs adat arra, hogy a kisiparos forgalma nagyobb lett volna, mint amekkorát a pénztárkönyvbe feltüntet.