Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)

1960 / 72. szám

72. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 679 A termelőszövetkezetek és a beruházások bekerülési költségeinek megállapításánál közreműködő egyes szer­vek munkájának megkönnyítése érdekében közöljük azo­kat az értékelési irányelveket, amelyek alapján az egyes építési és egyéb beruházásoknál a tsz-ek által nyújtott természetbeni hozzájárulást, teljesítményeket, illetve szol­gáltatásokat értékelni kell: a) Házi kivitelezésben megvalósított építkezések (átala­kítások, bővítések, téliesítés stb.). — A saját munkát (a tsz-tagok munkaráfordítását) az FM által kiadott „Termelőszövetkezetek építési brigád­jainak munkabérgyűjteménye" normatívái alapján, — a termelőszövetkezetek által előállított és felhasznált építési anyag értékét fogyasztói áron, — a bontásból nyert és felhasznált építési anyagok ér­tékét az avultságnak megfelelően csökkentett értéken, — a teljesített saját gépfuvart a gépállomás tsz-ekre vo­natkozó díjszabása szerint, a saját fogatfuvart pedig fo­gatnaponként 74 Ft-tal kell értékelni. b) Egyszerű (szerfás) kivitelezésű építkezések. A megvalósított egyszerű (szerfás) kivitelezésű épületek értékét az április 23-i, 23.898/1960. számú FM-tájékoztató­ban foglalt bekerülési értéknormativák alapján kell meg­állapítani. Ha a kivitelezés a típustól eltérő megoldásban valósul meg (pl. 50 fhs növendékistállónak nád helyett szalmával való fedése), a bekerülési értéket megfelelően módosítani kell. c) Vállalati és ksz. kivitelezésben megvalósított építke­zéseknél a tsz által teljesített természetbeni hozzájárulás értékelése. •— A tsz tagsága munkájának értékét az Építőipari Költségszámítási Normák (ÉKN) alapján, az elvégzett munka mennyisége utáni nyers munkabér szerint, amely­nek összege a szociális teherrel mintegy 50%-kal növel­hető, — a tsz-ek által előállított és felhasznált építési anyag értékét az Építőipari Anyagárjegyzék szerinti egységárak­kal, — a bontásból nyert és felhasznált építési anyagok ér­tékét az avultságnak megfelelően csökkentett értékben, — a saját fuvar értékét pedig (fuvarozási és rakodási költség) az Építőipari Fuvarozási Költségnormák szerint kell értékelni. A termelőszövetkezetek által teljesített saját hozzájáru­lás értékét a befejezett építkezésekkel kapcsolatban a ki­vitelezők elszámolásai tartalmazzák. d) öntözőtelep és halastó-építési beruházások. öntözőtelep és halastóépítésnél a termelőszövetkezet által végzett saját munka értékét az elvégzett földmunka után m3-enként 5.— Ft-tal lehet számításba venni. A tel­jesített fuvar értékét az 1. pont szerint lehet értékelni. e) Szőlő-, gyümölcs-, spárga-, komló-, fűz- és egyéb tele­pítési beruházások. A telepítési beruházásoknál a bekerülési érték ugyan­azon költségtényezőkből tevődik össze, mint az egyéb be­ruházásoknál. — A tsz saját előállításában megtermelt (megszedett) és a telepítéshez felhasznált szaporító-ültetési anyag ér­tékét az árhatóság által megállapított termelői áron, a szervesfrágyát pedig 6.— Ft-os métermázsánkénti egység­áron lehet számításba venni. — A tsz-tagok által a telepítésnél végzett munkát, a tényleges munkaegység-ráfordítást alapul véve, munka­egységenként 30.— Ft értékben lehet számításba venni, a saját fuvar értékét pedig az 1. pont szerint lehet érté­kelni. Szőlőtelepítésnél — a géppel nem forgatható területe­ken — a tagok által kézierővel végzett forgatási munkák értéke kh-anként erősen meredek, erősen kötött, köves talajon azonban 15.000 Ft-ot, kötött talajon 9,000 Ft-ot, homokos talajon 3.000 Ft-ot nem haladhat meg. Spárgatelepítésnél a tsz-ek által a telepítés első évében végzett művelési és fogatmunkák együttes értékeként kh-anként 2.240 Ft-nál, a telepítést követő első és máso­dik évben a szükséges és elvégzett pótlási, ápolási és fo­gatmunkák együttes értékeként pedig kh-anként ] .070 Ft­nál többet a beruházási értékben elszámolni nem lehet. Az ültetvényeket a telepítés befejezésének évében meg­valósított beruházásként kell elszámolni. A telepítés befe­jezésétől a termőrefordulásig ráfordított beruházási jel­legű költségeket a későbbi években az ültetvény értéké­nek megállapításánál az eredeti telepítési értékhez hozzá kell ugyan számítani, de — az eredeti telepítés után — egy-egy év beruházási értékének megállapításánál csak a tárgyévben felmerült beruházási költségeket lehet figye­lembe venni. f) Talajjavítási beruházások. Talajjavítási beruházásnál a tagok által végzett ja­vítóanyag eltérítési és szállítási költségként a javítóanyag minden mázsája után legfeljebb 1— Ft-ot, 10 km-nél na­gyobb szállítási távolság esetén 2.— Ft-ot, a talajtrágyá­zásnál pedig bármely távolságra 0.50 Ft-ot lehet saját hozzájárulásként számításba venni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom