Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)

1960 / 9. szám

82 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9. szám. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÁLLÁSFOGLALÁSA. Államigazgatási jog. 1. Iparjogosítvány nélkül folytatott ipari tevékenységgel elkövetett szabálysértés esetén a szabálysértés elkövetéséhez eszközül használt, vagy erre szánt, illetőleg annak eredményeként létrejött dolog elkobozható. A szabálysértési eljárás egyes kérdéseiről szóló 1959. évi 36. számú tvr.1 2. § (1) bekezdése értelmében el lehet kobozni azt a dolgot, amelyet a szabálysértés elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak, illetőleg amely a szabálysértés eredményeként jött létre, ha annak az elkövetőnél hagyása a közbiztonságra, vagy a közrendre veszélyes. A 2. § (2) bekezdése szerint szabálysértés miatt el lehet kobozni bármely más dolgot is, amelynek elkobzását a szabálysértést megállapító jogszabály megengedi. A tvr. 2. § (1) bekezdéséből következik, hogy elkobzásnak helye lehet akkor is, ha a konkrét szabálysértést megállapító jogszabály az elkobzásról nem rendelkezik. Ennek azonban az a feltétele, hogy az elkobzandó dolgot az elkövető a szabálysértés elkövetéséhez eszközül használja, vagy arra szánja, illetőleg az a szabálysértés eredményeként jöjjön Jétre, és hogy annak az elkövetőnél hagyása a közbiztonságra, a közrendre veszélyes lehet. Olyan esetben tehát, amikor a szabálysértést megállapító jogszabály az elkobzásról nem rendelkezik, az elkobzás kimondható, de ennek elrendelése előtt az említett feltételeket gondos vizsgálat tárgyává kell tenni. Nincs szükség az említett feltételek meglétének külön vizsgálatára akkor, ha az elkobzás elrendelését a konkrét szabálysértést megállapító jogszabály lehetővé teszi, mert ilyen esetben a tvr. 2. § (2) bekezdése szerint az elkobzás a szabálysértést megállapító jogszabály alapján rendelhető el. Az elkobzásra azonban általában ilyen esetben is csak lehetőség van, vagyis az elkobzásról a szabálysértési hatóság mérlegelési jogkörében kell dönteni. Nem lehet viszont mérlegelésnek helye akkor, ha az elkobzást a szabálysértést megállapító jogszabály kötezelően írja elő, mert ez esetben a speciális jogszabályi rendelkezés érvényesül. A tvr. 2. § (1) bekezdésével kapcsolatban kérdésként merül fel, hogy amennyiben a szabálysértést iparjogosítvány nélküli ipari tevékenység gyakorlása valósítja meg, a szabálysértés elkövetésére használt, vagy arra szánt, illetőleg annak eredményeként létrejött dolog elkobozhatc-e, miután az 1958. évi 9. sz. tvr.2 27. § (1) bek. a) pontja az engedély nélküli ipari tevékenységet szabálysértésnek minősíti ugyan, de az elkobzásról nem rendelkezik. 1 A törvényerejű rendeletet a Tanácsok Közlönye 1959. évi 79. száma közli. * Az idézett tvr. a Tanácsok Közlönye 1958. évi 16. számában jelent meg. A kérdés megoldásánál abból kell kiindulni, hegy a szabálysértés elkövetéséhez használt, vagy arra szánt, illetőleg annak eredményeként létrejött dolognak az elkövetőnél való hagyása veszélyes-e a közbiztonságra vagy a közrendre. Az iparjogosítvány nélkül kifejtett ipari tevékenység következményeiben olyan súlyú lehet, hogy a közrendre való veszélyesség fogalmát kimerítheti. Az iparjogosítvány nélkül folytatott tevékenység ugyanis — amennyiben más feltételek is megvannak — alkalmas lehet árdrágító üzérkedés bűntettének megvalósítására, vagy az anyag beszerzésével kapcsolatban egyéb visszaélések elkövetésére is ösztönzőleg hathat. De ezeken túlmenően alkalmas arra is, hogy — mivel az elkövető kivonja magát az iparrendészeti ellenőrzés alól — a minőség védelmét szolgáló rendelkezések kijátszását, a fogyasztók megkárosítását — és mivel az ilyen személyek nem egy esetben alkalmazottakat (bedolgozókat) foglalkoztatnak — a munkabérek megállapítására és az alkalmazottak biztosítására vonatkozó jogszabályi rendelkezések megszegését is eredményezze. A fentiekből következik, hogy az ipar jogosítvány nélkül kifejtett ipari tevékenység a közrendre veszélyes lehet és ezért az e tevékenységgel megvalósított szabálysértés miatt a szabálysértés elkövetéséhez használt, illetőleg arra szánt, vagy annak eredményeként létrejött dolgok, mint pl. nyersanyagok, termelési eszközök, felszerelések, készáruk stb. elkobozhatok. (A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkársága VB. Igazgatási osztályával egyetértésben kia1 állított állásfoglalás). 2. Társbérleti lakrész igénybevétele. A Legfőbb Ügyészség 1958-ban megjelent állásfoglalása szerint társbérleti lakrészben lakó bérlőt, amenynyiben a bérleményében a jogos lakásigényt meghaladó lakrész keletkezik, nem illetik meg a 35/1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 37. §-ában meghatározott jogok. Az állásfoglalás elsősorban azt célozta, hogy ha az egyik társbérlő jogos lakásigényének mértéke csökken és a lakásügyi hatóság a jogos lakásigényt meghaladó társbérleti lakrészt a lakásban lakó olyan másik társbérlőnek utalja ki, akinek igénye erre a lakrészre is kiterjed, az ügyészségek a R. 37. §-ának mellőzése miatt ne éljenek óvással. Amíg a tanácsi szervek ezt az állásfoglalást követték, a bíróságok ellentétes gyakorlatot kezdtek folytatni, amit megerősített a Legfelsőbb Bíróság P. törv. 20.220 1959. sz. határozata is. A Vhr. 87. §-a értelmében a R. 37. §-ában foglalt rendelkezéseket a jogos lakásigény mértékét meghaladó lakrész elsőízben történő igénybevétele során kell alkalmazni. A Legfelsőbb Bíróság említett határozata ezt a rendelkezést a R. 35. § (2) bekezdésére tekintettel, mely