Tanácsok közlönye, 1958 (6. évfolyam, 1-95. szám)

1958 / 15. szám

136 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 15. szám. 23. napja után, de még a R. hatálybalépése előtt — tehát 1956. október 23. és október 31. napja között — történt meg. A helyes álláspont az, hogy a lakásügyi hatóság ilyen esetben sem jogosult a személyi tulajdonban levő lakást az önkényes beköltöző részére kiutalni, kivéve azt az esetet, amikor a lakás tanácsi rendelkezés alatt áll és arra a tulajdonos sem a maga, sem egyeneságbeli rokona részére nem tart igényt. A Vhr. 161. §-a (2) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy amennyiben a bíróság vagy az elsőfokú lakásügyi hatóság az ügyben 1956. november 1. napja előtt nem hozott határozatot, akkor a R. és a Vhr. rendelkezéseit kell alkalmazni. Márpedig az 1956. október 23. és október 31. napja között megüresedett és önkényesen elfoglalt lakások ügyében a lakásügyi hatóságok 1956. november 1. napja előtt nem hoztak végleges határozatot. Amennyiben elvétve ilyen eset mégis előfordult volna, akkor természetesen az L fokú határozat meghozatala idején érvényben volt jogszabályokat kell a határozat törvényességének elbírálása alkalmával figyelembe venni. Megjegyzendő, hogy 1956. november 1. napja előtt a 12'1954. (II. 14.) M. T. sz. rendelet* volt hatályban, amely — bizonyos kivételektől eltekintve — lényegében a jelenlegi jogszabályokkal azcncs elvek szerint rendezte a személyi tulajdonosok jogállását. d) A R. 32. § (3) bek.-nek helyes értelmezése. A R. 32. § (3) bek. a bérleti jognak pénz vagy más ellenérték fejében történő átruházását tiltja. Ez a jogszabályi rendelkezés lényegében a „lakáseladást," vagyis azt az ügyletet tiltja, amellyel valamely bérlő a lakását pénz vagy más ellenérték fejében másnak engedi át. Az ilyen ügylet megkötésére az érvényben lévő lakásügyi jogszabályok — a 32. §-ban szabályozott lemondástól eltekintve — nem adnak lehetőséget. Ha tehát valaki a lakását elhagyja, ezt megelőzően azonban oda mást beenged, akkor a lakást elhagyottnak kell tekinteni (R. 34. §), függetlenül attól, hogy az eredeti bérlő a lakás átengedése fejében anyagi ellenszolgáltatást kapott-e, vagy sem. Ilyen esetben kizárólag a lakásügyi hatóság mérlegelésétől függ, hogy a lakásban visszamaradt személyeket a Vhr. 156. §-a alapján a lakás bérlőiül kijelöli-e, vagy sem. Ha megnyugtató bizonyítékok állanak rendelkezésre arra nézve, hogy a bérleti jog átruházása ellenérték fejében történt, akkor a lakásügyi hatóság — tiltott ügyletről lévén szó — a visszamaradt személyt nem jelölheti ki a lakás bérlőjéül. A lakásátjátszások elszaporodását ennek az álláspontnak a következetes érvényesítésével lehet a legjobban megakadályozni A R. 32. §-ának a (3) bekezdése tehát általános érvényű tilalmat tartalmaz és kizárólag azért került a 32. §-ba, mert ez az egyetlen olyan rendelkezés, amely a bérleti jog átruházását — szűk körben — megengedi. Tehát a (3) bekezdés lényegében nem a 32. §-ban szabályozott lemondás megengedett eseteire vonatkozik, hanem a bérleti jognak minden egyéb — meg nem engedett — átruházására. A R 32. §-a alapián a bérleti jog* Az idézett rendelet a Tanácsok Közlönye 1954. évi 13. számában jelent meg. viszonyról csak házastárs, élettárs, egyeneságbeli rokon, lestvér, örökbefogadott, nevelt, vagy mostoha gyermek javára, illetve a felsorolt hozzátartozók körében lehet lemondani. A közönséges élettapasztalat szerint ilyen közeli hozzátartozói körben a lakásról való lemondásnak rendszerint nem a jogtalan vagyoni előny szerzése a célja, hanem a családi problémák rendezése. Ilyen körben a hozzátartozók számos esetben anyagi támogatásban is részesítik egymást. Rendkívül nehéz volna annak a bizonyítása, hogy a lemondás időpontja körüli ilyen anyagi támogatás kizárólag a bérleti jog átengedésének az ellenértéke lenne. A R. 32. §-ában felsorolt hozzátartozók körében történt lakáslemondás esetén tehát az ügyészség az ellenérték kérdésének vizsgálatába ne bocsátkozzék. e) A személyi tulajdonos jövőbeli beköltözési jogát nem lehet a lakás előzetes igénybevételével biztosítani. A Vhr. 151. §-ának (1) bekezdése értelmében a lakásügyi hatóság a jogos lakásigény mértékét meghaladó lakás vagy lakrész előzetes igénybevételét rendelheti el. Az előzetes igénybevétel tehát a végleges igénybevételt előzi meg és célja — a Vhr. 151. § (3) bekezdéséből kitűnően — az, hogy a bérlő az igénybevétel meghiúsítása érdekében a lakásügyi hatóság engedélye nélkül újabb személyeket a lakásba ne jelenthessen be, vagy az ottlakó személyek bejelentésének a jellegét ne változtathassa meg. Előzetes igénybevételre elsősorban valamely lakrész igénybevétele, tehát társbérlet létesítése előtt kerülhet sor. [Vhr. 86. § (1) bek., Vhr. 96. § (1) bek. c. pont.] Az egész lakás előzetes igénybevételére akkor kerülhet sor, ha annak előreláthatólag a végleges igénybevételére is lehetőség nyílik. Így pl. valaki két lakást tart fenn és az egyik lakás a jogos lakásigényét meghaladja. De annak sincs törvényes akadálya, hogy pl. a lakásügyi hatóság a Vhr. 71. §-ában szabályozott eljárással egyidejűleg az elhagyott lakást előzetesen igémbe vegye. Előzetes igénybevételnek fentieken túlmenően természetesen csak akkor lehet helye, ha a végleges igénybevétel a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. Szeméiyi tulajdonban levő, szabadrendelke?ésű lakást a tanács nem vehet igénybe, ilyen lakás előzetes igénybevételére sincs tehát lehetőség. Felmerült azonban az a kérdés, hogy nincs-e lehetőség a személyi tulajdonban levő, tanácsi rendelkezés alatt álló lakás előzetes igénybevételére abból a célból, hogy a tulajdonos jövőbeli beköltözési jogát biztosítsák. Álláspontunk szerint erre ilyen lakás esetén is csak az igénybevétel fentebb vázolt lehetőségeinek fennforgása esetén kerülhet sor. Ha azonban a bérlő a lakást rendeltetésszerűen lakta, és az jogos lakásigénye mértékét nem ha'adja meg, előzetes igénybevételnek — helytelen kifejezéssel „zárolásnak" — semmi értelme nincsen, minthogy a lakás (lakrész) végleges igénybevételére semmiféle törvényes lehetőség nem áll fenn. Ilyen estben az előzetes igénybe! vétel egyetlen eredménye a tulajd >n->s jrc'dfltá'"* tenne, 1 amennyiben a tulajdonosnak — más bérlőkkel ellentét-