Tanácsok közlönye, 1958 (6. évfolyam, 1-95. szám)

1958 / 15. szám

15. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 135 ilyen követeléseket nem lehet bírói úton érvényesíteni. Az érdekelt állami vállalatok ilyen esetben a termelőszöszövetkezet felszámolásának felülvizsgálatáért a 4 1957. (Mg. É. 4.) F. M.—P. M. sz. együttes utasítás 11. pontja szerint felelős járási (városi) mezőgazdasági osztályhoz fordulhatnak a feloszlott termelőszövetkezet felszámolási mérlegének módosítására irányuló kérelemmel, amely kérelemnek a járási mezőgazdasági osztály a R. 5. § (1) bek.-ben megjelölt körülmények megállapítása alapján vagy helytad, vagy azt elutasítja. 2. Lakásügyi kérdések.* a) Annak részére, aki nagyobb lakását a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátja, kisebb lakás törvénysértés nélkül kiutalható. Előfordul, hogy egyes dolgozók igényjogosulíságuk mértékét meghaladó lakásban laknak, de a lakásban társbérlet nem létesíthető, ugyanakkor azonban ez a dolgozó a lakást szívesen kisebbre cserélné el, de nem talál olyan bérlőt, akivel lakást tudna cserélni. Felmerül ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy amenynyiben az ilyen dolgozó a lakást a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátja, akkor kiutalható-e a részére más — kisebb — lakás. Ennek törvényes akadálya nincs. Az a tény ugyanis, hogy valaki a lakását a tanács rendelkezésre bocsátja, nem valósítja meg a R. 5. § (1) bek. a) pontjában említett kizáró okot. Ez a kizáró ok csak akkor áll fenn, ha a bérlő a lakásáról a R. 32. §-a alapján az abban felsorolt hozzátartozók valamelyike javára mondott le, illetve lakását a korábbi jogszabályok szerint eladta és ettől az időtől számítva három év még nem telt el. De nem lehet a kisebb lakás kiutalásának akadálya az sem, hogy a R. 4. §-a ezt az esetet nem sorolja fel. A R. 4. §-a ugyanis csak a gyakorlatban legsűrűbben előforduló eseteket sorolja fel, az pedig igen ritkán fordul elő, hogy egy nagyobb lakást ne lehetne kisebb lakásra elcserélni a R. 10. §-a alapján. A R. 4. §-ának b) pontja kifejezetten lehetővé teszi lakás kiutalását annak részére, akinek van ugyan lakása, de az nem éri el jogos lakásigényének mértékét. Ez azt jelenti, hogy akinek kisebb lakása van, annak a lakásügyi hatóság kiutalhat olyan nagyobb lakást, mely a jogos lakásigényének mértékét eléri. Ebből értelemszerűen következik, hogy a lakásügyi hatóság ennek a fordítottját is megteheti, vagyis a jogos lakásigény mértékét meg nem haladó lakást utalhat ki olyan személy részére, akinek jelenlegi lakása meghaladja a jogos igény mértékét. Ez az állásfoglalás nem áll ellentétben a jogszabállyal, ugyanakkor lehetőséget ad a lakásügyi hatóságnak ahhoz, hogy igényjogosult személyek elhelyezéséhez újabb lakterülethez jusson. E mellett számos esetben előfordul, hogy az életkörülmények jelentős megváltozása is fennáll annál a személynél, akinek lakása most már meghaladja a jogos lakásigény mértékét. Ilyen esetben a más lakás kiutalását a R. 4. § b) pontja ugyancsak kifejezetten lehetővé teszi. Fentieket természetesen csak akkor célszerű alkalmazni, ha mindkét érintett lakás felett a lakásügyi hatóság rendelkezik. Ha azonban a nagyobb lakás személyi tulajdonban van, akkor a fentiek a tanács lakás-alapjának csökkenése nélkül csak akkor alkalmazhatók, ha a tulajdonos {vagy egyeneságbeli rokon) a lakásba nem kíván beköltözni, illetve — szabadrendelkezésű lakás esetén — a tulajdonos kötelező nyilatkozata alapján biz* A szövegben „R"-rel rövidített 35/1956. (IX. 30.) M. T. továbbá a „Vhr"-ral rövidített 15/1957. (III. 7.) Korm. számú rendeletet a Tanácsok Közlönye összevont szöveggel az 1957. évi 15. számában közli. tosítva van, hogy a tulajdonos a bérleti szerződést a lakásügyi hatósággal egyetértve, a tanács által kiszemelt személlyel fogja megkötni. b) A R. 58. §-ában biztosított jegok a résztulajdonost akkor is megilletik, ha az ingatlannak csak csekély hányada van a tulajdonában. A R. alkalmazása szempontjából az a ház áll személvi tulajdonban, amely — akár részben is — természetes személyek tulajdona. (Vhr. 121. §.) Tulajdonosnak pedig azt a személyt kell tekinteni, akit a telekkönyv tulajdonosként feltüntetett, vagy aki tulajdonjogát illetékkiszabás végett bemutatott tulajdonátruházási szerződéssel, illetve a Vhr. 122. §-ában felsorolt más okirattal igazolja. Ha a tulajdoncs a házat a Vhr. 127. §-ában említett harminc napon belül eladja, és az új tulajdonos e határidőn belül a beköitozési sz índekát bejelenti, a lakásügyi hatóság az új tulajdonost (egyeneságbeli rokonát) köteles a lakás használójául kijelölni. (Vhr. 127. §.) Fentiekből következik, hogy mindazok a személyek, akik — habár csak részben — tulajdonosi minőségüket igazolni tudják, a R. 58. §-ában biztosított jogokkal élhetnek — legkésőbb a Vhr. 127. §-ában írt 30 nap eltelte előtt — függetlenül attól, hogy résztulajdonuk aránya mekkora és hogy azt mikor szerezték. Az a kérdés, hogy valamely személyi tulajdonban levő, tanácsi rendelkezés alatt álló lakásnak hány tulajdonosa van, csak abban az esetben lényeges, ha az több személy osztatlan közös tulajdona és a megüresedett lakásra több tulajdonostárs tart igényt. Ilyenkor a tulajdonostársak között felmerült vita eldöntése a R. 70. §-a értelmében a bíróság hatáskörébe tartozik, a lakásügyi hatóság a lakás használójául azt a tulajdonostársat köteles kijelölni, akit a bíróság meghatároz. Megfelelő esetben tehát a bíróság nem annak a résztulajdonosnak a javára fog dönteni, aki legkésőbb szerzett egy csekély tulajdoni hányadot, hanem egy arra jobban rászoruló, más tulajdonostárs javára. Ha viszont a tulajdonostársak között ilyen vita nem merül fel, a lakásügyi hatóság nem jogosult azt mérlegelni, hogy a beköltözni kívánó résztulajdonos tulajdoni hányada mekkora és hogy azt mikor szerezte, hanem a résztulajdonost köteles a lakás használójául kijelölni. c) A személyi tulajdonban levő lakás az 1027/1957. (III. 2.) Korm. határozat alapján annak az önkényes beköltözőnek sem utalható ki, aki a lakást 1956. október 23. és október 31. napja között foglalta el. Az 1027/1957. (III. 2.) Korm. határozat 2. pontja lehetővé, a 4. pont bizonyos esetekben kötelezővé tette, hogy a lakásügyi hatóság azokat a személyeket, akik hajléktalanok voltak és 1956. évi október hó 23. és december hó 31. napja között lakást önkényesen elfoglallak, a R. 5. § (2) bek.-ben foglalt kizáró ok ellenére az elfoglalt lakás bérlőjéül kijelölje. Ugyanakkor azonban a kormányhatározat 4. pomja a lakásrendelet egyéb rendelkezéseinek a figyelembevételét is' előírta, a 6. pont pedig kifejezetten kimondja, hogy a felülvizsgálás során a lakásügyi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő kiutaló határozatot keil hozni. A lakásügyi jogszabályok azonban egyáltalán nem teszik lehetővé, hogy a lakásügyi hatóság a személyi tulajdonban levő, szabadrendelkezésű lakások bérlőjét kijelölje, a tanácsi rendelkezés alatt álló lakások tekintetében pedig, ha abba a tulajdonos (egyeneságbeli rokon) kíván beköltözni, a lakás használójául a R. 58 §-a értelmében a tulajdonost {egyeneságbeli rokont) kötelező kijelölni. Ebből következik, hogy a lakásügyi hatóság az önkényes beköltözőt a lakásügyi jogszabályok egyéb rendelkezéseinek megtartása esetén csak abban az esetben jelölhette ki személyi tulajdonban álló lakás bérlőjéül} ha a lakás tanácsi rendelkezés alatt állott és abba sem a tulajdonos, sem egyeneságbeli rokona nem kívánt beköltözni. Felmerült a kérdés, hogyan kell elbírálni azt az esetet, amikor az önkényes beköltözés 1956. október