Tanácsok közlönye, 1957 (5. évfolyam, 1-89. szám)

1957 / 16. szám

16. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 189 A továbbiakban akként rendelkezik a jogszabály, hogy a lakásba bejelentett valamennyi személy távozásával elhagyottá vált vagyontárgyakat kell zár alá helyezni. Elhagyóttnr.k azt a vagyontárgyat kell viszont tekinteni, ami nem áll senkinek a megőrzése, rendelkezése alatt. Az utasítás 2. pontja szerint zár alá azok a vagyontárgyak veendők, amelyekről kétségtelenül mcgáilapílható, hogy az eltávozott személy tulajdonát képezik. Ebből a rendelkezésből nyilvánvaló, hogy nem vehető fel a leltárba az a vagyontárgy, amelyik a disszidált 1 -.kásában van ugyan, de megállapíthatóan másnak a tulajdona, de az sem, amelyiknél a tulajdoni helyzet kétséges. A jogszabályok szövegének ilyen értelmezése mellett is több nyitott, vitás kérdés marad. A lakásban nemcsak a szorosan vett család tagjai lakhatnak együtt. Sok lakásban lakik albérlő cs a lakásügyi jogszabályok lehetővé teszik a bérlőtársi viszony létesítését is. Bár a jogszabály a lakásban lakók között nem tesz különbséget, még sincs akadálya a zár alá vételnek, ha a bérlő a családja valamennyi tagjával együtt eltávozott és a -lakásban csak az albérlő maradt vissza, ugyanígy fordítva, ha csak az albérlő disszidált, mert a rendelkezés céljainak és szellemének az felel meg, ha a lakásban lakó „valamennyi személy" alatt a családot, mint zárt egységet értjük. Ugyanez venatkozik a bérlőtársakra is. Itt legfeljebb azt az esetet kell megfontolás tárgyává tenni, ha rokonok, pl. két testvér használnak bérlőtársként egy lakást. A jogszabály elhagyottá vált vagyontárgyakat említ. Kérdés, mi a helyzet, ha a d:sszidált a visszahagyott vagyontárgyait valakinek a megőrzésére bízta. Elképzelhető, hogy pl. az albérlőjét, bérlőtársát, vagy esetleg a társbérlőt kérte meg, hogy a visszatéréséig az ingóságait őrizze meg. Ilyen esetben is megállapítható az elhagyottság és szükséges a leltározás. Zár alá kell venni az elhagyott ingatlan vagyont is. Előfordulhat az az eset, hogy az együttlakő családnak nem disszidált valamennyi tagja, azonban az eltávozottnak kizárólagos tulajdonát képező ingatlana van. Ilyenkor nem indokolt a zár alá vétel mellőzése csak azért, mert a lakásban visszamaradt a disszidálttal addig együttlakó olyan személy, akinek egyébként az ingatlanhoz semmi köze. Nem tűnik ki az utasításból, miként kell megállapítani, begy a vagyontárgyak kétséget kizáróan az eltávozott személy tulajdonát képezik. Ingatlannál nem lehet vita, a lakásban maradt ingók tekintetében pedig az a helyes álláspont, hogy azokra az eltávozott tulajdonjogát vélelmezzük, ha csak nem tűnik ki kétségtelenül, hogy egyes ingók másnak a tulajdonát képezik, pl. könyvtári könyv, iparosnak javítás végett átadott tárgy stb. Ugyanakkor lehetőséget kell adnunk, hogy harmadik személyek a tulajdoni, vagy más igényüket érvényesíthessék. Az 1948 : XXVI. tv. végrehajtásáról szóló 103.300/1948. B. M. sz. rendelet is lehetőséget adott az „igényperre" és semmi ok sincs arra, hogy ezt most kizárjuk, vagy korlátozzuk. A disszidálok egy része rendelkezett a vagyontárgyairól. Több helyről felmerült a kérdés, érvényesek-e az ezzel kapcsolatban kötött akár visszterhes, akár ingyenes ügyletek. Mivel az 1948 : XXVI. tv. 8. §-a csak a törvényben megjelölt egyedi esetekre vonatkozik, egyéb tiltó jogszabály hiányában ezeket az ügyleteket érvényesnek kell tekinteni éspedig akkor is, ha a szerző fél a reá átruházott vagyontárgyat előre nem vitte el és azt ez okból a Jeltárba felvették. Állást kell foglalni azonban abban a kérdésben, hegy az ilyen igények hogyan érvényesíthetők. Ha az átruházást közokirattal, vagy teljes hitelű és aggálytalan magánokirattal igazolják, már a tanácsi szervek elrendelhetik a zár alá vétel mellőzesét, a leltárból való kihagyást és az átruházott vagyontárgynak a szerző íél birtekába adísát, ellenkező esetben pedig bírói eljárásnak van helye. Helye lehet annak, hogy a tanácsi szerv indítson keresetet a disszidált vagyontárgyát elvivő személy ellen, ha arról szerez tudomást, hogy a zár alá vétel meghiúsítását célzó, színleges ügylettel jutott a vagyontárgy birtokába. (Az ügyészi keresetindítás lehetősége is megvan.) Egyik legfontosabb kérdés a disszidáltak által eltartott gyermekek tartásdijának kérdése. A tartásdíjakat legtöbbször a munkabérből történt levonás útján fedezték. A munkaviszony megszűnése következtében erre további lehetőség nincs. A jogosított fél rendsz-rint nincs abban a helyzetben, hogy a kötelezett új, külföldi lakóhelyét, ottani esetleges munkaviszonyát pontcssn megállapíthassa, így a tartásdíj ilyen módon való behajtása gya-í kcrlatilag akkor is nehézségekbe ütközik, ha azt egyébként a fennálló nemzetközi jogsegély egyezmények .ehetővé tennék. Ezidőszerint tehát a tartásdíjakra a disszidált kötelezett ittmaradt vagyontárgyai jelentenek fedezetet. &zs\ kapcsolatban elsősorban utalok a 2/1957. (I. 11.) P. M. sz. rendelet 2. §-ára, amely szerint a disszidáltnak a korábbi munkája alapján járó munkabért csak akkor lehet kifizetni, ha azért személyesen jelentkezik, tehát ha visszatért. Kifejezett rendelkezésig is szükséges elvan gyakorlat kialakítása, hegy ezek a járandóságok tartásdíjakra bírói úton végrehajtás alá vonhatók. Szükséges az is, hogy a disszidáltak zár alá vett vagyontárgyaira a tartásdíjait behajtása végett végrehajtás vezethető. (Az ügyész is kérheti a végrehajtást.) A polgári jog általános szabályai szerint az ingyenes jogszerző fédlel az átruházó tartozásait, a hitelezők kijátszását célzó ügylet érvénytelen, közeli rokonok között ezt a célzatot akkor is vélelmezni kell, ha az átruházás visszteher mellett történt. A most ismertetett szabályokra tekintettel a tartási igény az ebbe a körbe tartozó átruházások esetén is érvényesíthető a szerző féllel szemben. (Ügyészi kereset ügylet érvénytelenítésére.) A gyakorlatban előfordult, hogy szövetkezeti stb. boltok vezetői disszidáltak és az ezt követően tartott leltározás nagy összegű leltárhiányt tárt fel. liycn hiány nyilvánvaló, csak bűncselekmény útján keletkezhetett. Amennyiben bűncselekmény nem állapítható mes. a dolgozó a leltárhiányért csak egy havi munkabére erejéig felel. Az ilyen nyilvánvaló esetekben lehetővé kell tenni a disszidált teljes elhagyott vagyonának kártalanítás céljára való igénybevételét. Dr. Szénósi Géza s. k., legfőbb ügyész. Az országos vízügyi főigazgató 14 1357. (T. K. 16.) O. V. F. számú utasítása a helyi vízkárelhárítási tevékenység ellátásával kapcsolatos feladatok részletes szabályozásáról. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1.011/ 1957. (I. 22.) sz. határozatának 1. pontjában foglalt rendelkezés szerint a he'/i vízkárelhárítás főhatósági jogkörbe tartozó minden feladata az Országos Vízügyi Főigazgatóság hatáskörébe tartozik. Az idézett határozat 2. pontjában foglalt rendelkezés szerint a korábbi jogszabályok, különösen az 1.060.1953.; (IX. 30.) M. T. sz. rendelettel ellentétes rendelkezései hatályukat vesztik. Minthogy a Város- és Községgazdá kodási Minisztérium tanácsi szakigazgatási szervei megszűntek, ennélfogva ugyancsak megszűnt a helyi vizkárelhárítási ügyek intézésének az a megosztása, amely a tanácsi végrehajtó bizottságoknál a vonatkozó feladatokat a belterületet illetően a vkg, a külterületet illetően ped g a mezőgazdasági szakigazgatási szervek hatáskörébe utalta. A helyi vízkárelhárítás operatív feladatainak ellát.isa — a község (város) bel- és külterületén egyaránt — a) a fővárosban a fővárosi tanács végrehajtó bizot.eága közlekedési igazgatóságának, b) a megyei jogú városokban a megyei jogú váresi tanács végrehajtó bizottsága építési és közlekedési osztályának, c) a megyékben a megyei tanács végrehajtó bizottsága építési és közlekedési osztályának,