Zlinszky Imre: A magyar telekkönyvi jog (1902)

Második rész: A telekkönyvbe bejegyezhető jogok és a birtok, mint a nyilvánkönyvi bejegyzés alapja

2. §. Teljes és nem teljes tulajdon. Jogi elv, hogy egy dolog nem lehet egyszerre többek tulajdona. Ettől azonban eltér az osztrák polgári törvénykönyv, a mennyiben kimondja, hogy: Ha valamely dolog állagára való jog, a haszonvételi joggal ugyanazon személyben egyesül, a tulajdonjog teljes és osztatlan. De ha valakinek csak a dolog állagára, a másiknak ellenben a dolog állagára vonatkozó valamely jog mellett annak haszonvételére van kirekesztő joga, akkor a tulajdon ineg van osztva s egyik tulajdona sem teljes. Amaz főtulajdonosnak, emez haszonvevő tulajdonosnak neveztetik.1 Nemesi javak birtokából továbbá ki voltak zárva általában a nem nemesek ; és a kir. fiskusnak (dec. 3. de ingess.) és minden nemesnek keresete volt a nem nemes birtokos kizárására (dec. 2. de actor. reali). Ez azonban nem alapult törvényen, hanem csak a törvényt félremagyarázó curiai Ítéleteken. Az 1844 : X. tvczikk megszüntette a gyakorlatot és kimondotta, hogy az országban és a kapcsolt részekben benszülött, állandóan ittlakó s törvényesen bevett valláshoz tartozó nem nemes honfiak általuk bármi czímen szerzett vagy jövőben szerzendő nemesi javakra nézve nemesség hiánya miatt többé nem háborgathatok. Az ősiségi nyiltparancs 14. §. szerint pedig «bárminemű fekvő vagyon szerzéséből a honosulás (indigenatus) vagy földiség (incolafus) hiánya jövőre senkit ki nem zárható. A zsidók úgy a nemesi mint a parasztjoszág birtoklásából ki voltak zárva. A polgári javakra nézve a gyakorlat különböző volt. így Pesten tulajdonjogon helytartótanácsi engedély mellett, zálogba pedig a nélkül is bírhattak ingatlant. Az 1860. febr. 18-án kelt rendelet iBir. törvénylap 45. sz.) a Magyarországon lakó zsidóknak teljes és feltétlen birtoklási szabadságot adott, a mit az ideigl. törvk. szabályok (I. k. 22. §.) is fentartottak. Jelenleg tehát a törvény értelmében egyetlen megszorítása áll fenn az ingatlanokra vonatkozó szerzőképességnek, a «holt kézről* szóló törvényekben, melyek szerint világi jószágot főpapoknak, egyházaknak és kolostoroknak adni, hagyni, eladni vagy máskép elidegeníteni nem szabad (1478: LV., LXV., 1647: XVII. és 1715: XV. törvényczikk^. V. ö. az osztrák törvény magyarázatával, az új törvénytár II. kötetében 234. lap. Schnierer: A telekkönyvi eljárás rendszeres kézikönyve, 90. lap. Ökröss: Az osztr. polg. törvénykönyv. I. k. 188. lap. A kir. Curia azonban az 1S96. évben 63. sz. a. hozott teljes ülési döntvényében kijelentette, hogy «az egyházaknak, egyházi testületeknek és egyházi személyeknek ingatlan vagyon szerzését tiltó, úgynevezett holt kézről szóló törvények, nevezetesen az 1498: LV. és LXV., az 1647: XVII. s az 1715: XVI. törvényczikkek és különösen az ország erdélyi részeire vonatkozóan az Apr. Const. I. rész 6. czimének 2. czikke a változott viszonyoknál fogva elavúlván, nincsenek hatályban.)* 1 Osztr. ptkönyv 357. §. A haszonvételi tulajdonjog lényegileg nem egyéb idegen dologra vonatkozó dologi jognál ; mert egyfelől a tulajdonjog tartalma szerint mások jogai által korlátozható ugyan, de fogalmában feloszthatlan és csorbíthatlan; és e szerint jogi ellenmondás, hogy valamely dolog egy tekintetben egynek, más tekintetben másnak legyen tulajdona. Másfelől az úgynevezett haszonvételi tulajdon szükségkép főtulajdont (357. ^.i feltételez, a melyre vonatkozik. Ennélfogva valóságos tulajdon csak az utóbbi lehet. (V. ö. Randa: Besitz nach österreichischem Eecht. 14. 1. Kirclistát t e r i. m. 170. 1.) Miután azonban a törvény a haszonvevő tulajdont valóságos tulajdonnak tekinti és gyakorlatilag is ennek szempontja alá helyezi, a tulajdonjogra általában érvényes szabályok erre nézve is irányadók. (V. ö.