Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

— 187 — A várjószágok eredetileg a király kegyétől függő adományok voltak, melyekben nemcsak bel, hanem igen nagy számú külföldiek is részesittettek. J) A várjószágokat a királyok szabadon ajándékozhatták és visszavehettek, sőt gyakran »jure perpetuo et irrevocabiliter« a vártól el is szakitották, 2) vagy a várat jobbágyaival együtt3) el is ajándékozták. 4) Ez időben tehát a várjószág nem volt tárgya a tulajdonképi adományozásnak; csak miután a »jus regium« eszméje mindinkább kifejlődött, elv, hogy mindenki személyes állapotjához és érdemeihez képest a királytól birtokot is nyerhet, érvényre emelkedett 5), az adomány privilegialis alakja, mely eredetileg egyedül a fent emiitett s örökösen adományozott földbirtokokat illette, más királyi adományokra s igy különösen a várjószágokra is alkalmazva lön olyképen, hogy azok örökjoggal (jure haereditario) adományozqui ;id regem venientes terram eis tribuit, ut Pheuda castri.« (Podhraczky kiadása 91. lap.) Kiválóbb állásukat tanusitja az is, hogy tanúságuk az ország nemesei között elfogadtatott. (L. ennek példáját Erzsébet királynénak a nagyszemlaki várjobbágyok szabadalmait megerősitő kiváltság levelében Codex diplomaticus IV. k. I. r. 212. lap. 5) Intraverunt — mond Kézay — temporis tam Geiche ducis, quam aliorum regum boemi, poloni, graeci, bessi, armeni, et fere ex omni caetera natione, quae sub coelo est, quis servientes regibus vei caeteri regni dominis ex ipsis pheuda acquirendo nobüitatem, processu temporis sunt adepti (Podhraczky kiadása 47. lap.) a) V. ö. Zalai/ i. m. 10. 1. 3) L. példáit IV. Bélának Luchman vármegyét s grófságot Lauser várral együtt elajándékozó 1263. évben kelt oklevelét (Cod. diplomaticus IV. köt. 3. r. 148. 1.) *) Ennek már az előbbi királyok által követett elvnek először IV. Béla adott határozott kifejezést, mondván : »Venientibus de cunctis mundi partibus hominibus tam agricolis quam militibus . . . dedimus et assignavimus terras et possessiones, et aliquibus reditus cui cuique prout status sui exigentia requirebat (Codex diplomát. IV. k. 3. r. 439. 1.) 5) Lásd ennek példáit: a veszprémi káptalannak 1239. évi tanúság levelében. (Codex dipl. IV. k. I. r. 156. 1.) IV. Bélának egy 1239. évi Ítéletében (u. o. IV. k. I. r. 149.1.) a nyitrai káptalan 1247. évi tanuságlevelében (u. o. IV. k. I. r. 470. 1.) Roland nádor és Vincze püspök 1257. évi Ítéletében (u. o. IV. k. 2. r. 368 és 438. 1.) és István királynak 1267. évi (u. u. IV. k. 3. r. 413. 1.) és 1268. évi (u. o. IV. k. III. r. 468. 1.) okmányaiban. V. ö. Szlemenicv az örökségi jószágokról i. h. 247. s köv, 1,