Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

— 185 — nyek kényszeritették a tulajdonost az öröklött birtok eladására, vagy elajándékozására, adassanak elö az okok a legközelebbi rokonságnak, s csak ha ezek az eladást, vagy elajándékozást helyeselték, beleegyezésével történjék meg, x) ellenesetben azok a vételt megsemmisíthessék. 2) A királyi adomány utján nyert birtokok elidegenitéséhez ezen felül királyi jóváhagyás is igényeltetett, 3) és mindkét esetben, hogy az iránt, miszerint az átruházás eként történt jogi bizonyosság szereztessék, annak hiteles hely, rendszerint káptalan, vagy konvent előtt — kellett történnie. 4) Ily érvényes örökvallás utján szerzett birtokra nézve azonban a tulajdonos teljes rendelkezési szabadsággal birt, és nem volt e birtokra sem a királyi jog, sem családi tekintetek által korlátolva. Itt jelentkezik tehát már az öröklött és szerzett vagyon közötti különbség, mely jelentőségét hazai jogunkban máig megtartotta.5) 2. A várszerkezet és a várnépek vagyonjogi viszonyai. Szt. István a nemzetségi szervezetet átalakítván, az ország szervezetének más alapra leendő fektetéséről kellé gondoskodnia. Egyenlő okok — mint helyesen mondja Botka Tivadar — egyenlő *) Lásd ennek példáit IV. Bélának Dénes főlovászmestere részére 1235. évben és Nana gróf részére 1266. évben kelt okmányokban (Codex diplomaticus IV. köt. 21. 1. és III. köt. 315. lap. 2) Lásd ennek példáját az Árpád-kori okmánytár 260. lapján, hol a rokonok, mivel az ősi birtok »absque voluntate et permissione earundem« lett eladva, és a vevők, kiket a vételtől eltiltottak, e tilalomra nem tekintettek, a király előtt perlekedtek; továbbá IV. Bélának a templomosok részére 1239. évben kiadott itélőlevelét (Codex diplomaticus IV. köt. I. r. 146. 1.) Több példát idéz erre Hajnik is i. m. 312. 1. 2) jegyz. alatt. V. ö. Szlemenicsnek az örökségi jószágokról az akadémiai évkönyvek V. kötetében foglalt értekezésével. 3) Ennek számos példáira akadunk régi okmányainkban, különösen többeket közöl Horváth István a magyar gyökeres nemzetségekről irt müvében. Ezek közül kiemelendők különösen a 93. lapon foglalt, melyekből az örökségi és adományos javak közötti különbség határozottan kiderül. V. ö. Perger Ignácznak Verbőczy magy. forditása .49. lapján x) jegy alatt közlött okmánynyul. melyben István királyfi egy 1266. évben tett örökvallásra mondja: »Terram castri de Karáson .. . nostro permisu et consensu voluntate et collatione et post facta eidem Barabuch comiti vendidit pro XL max-cis, quas plenarie persolvil coram nobis.« 4) V. ö. Hajnik i. m. 313. 1. s) V. ö. Hajnik i. m. 314. 1.