Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre

— 114 — A valódi ősiség és a családiság jellege, mely már a házasság kötésen kezdődik, veres fonálként fűződik át az egész jogrendszeren, s különösen a vagyonjogi és az örökösödési törvényeken. A skandináv népek törvényei általában megkülönböztetik az ősi vagyont a szerzeményitöl. Ösi alatt értvén mindazt, mi örökség utján az elődöktől csak egyszer is átment az utódokra, mi az ősiért cserébe nyeretett, az eladott ősi vagyon árán vásároltatott, vagy mit a vérrokon elővételi, vagy visszavásárlási joga folytán idegenektől vásárlott, vagy visszavett. Az ősi jószág gyümölcsei azonban nem tekintettek ősi vagyonnak, hanem mint ingók a szerzeményhez csatoltattak. Az ősiekre nézve szabályul szolgált, mikép azokat sem élők között, sem halál esetére nem volt szabad elidegeniteni x). Ezeknek az azonos alapelveknek keretén belől volt azután az öröklés az egyes skandináv népeknél szabályozva. a) Islandban a vagyonban első sorban a fiu, ilyen nem létében a leány, s ha leány nincs, az atya, ezután az atyai nagybátya, ezután az anya, azután az atyai nővér, ezután az atyai fivér, s ezután az aíyai nővér örököl. Az egyenlő közel fokú rokonoknál tehát a férfiak a nőket, s épen igy az atyai részről való nők az anyai részről származott nőket az öröklésben megelőzték. Ha az emiitett fokú rokonok közül senki sem létezik, a törvénytelen rokonok örökösödtek ; először a törvénytelen fiu, s azután a törvénytelen leány, kik után ismét a törvényes leszármazó rokonokat illette az öröklés. Sem képviseleti jogról, sem törzsek szerinti öröklésről semmi emlités sem tétetik; a közelebbi rokon kizárta a távolabbit s az öröklés fejenként történt 2). A házassági vagyonjog s különösen a vagyonközösség a későbbi jogban fejlődött ki; de a férfi a nő vagyonát elidegeniteni csak legnagyobb szükség esetén volt jogositva. A házasság felbontása után a vagyon, ha a házasság alatt nem szaporodott, az a fél, s illetve annak örökösei, ki több vagyont hozott a közösségbe, e többletet osztály előtt kiszakitotta, s a felmaradó vagyon azután a házastársakat s illetve az elhunyt házastárs örököseit egyenlő részben illette; ha pedig szerzemény volt, a férfit abból 2/3, a nőt l/3 *) V. ö. Szokolay idézett értekezésével. 2) Gans. i. m. IV. kötet 510. s köv. lap.