Zlinszky Imre - Reiner János: A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire (1902)

Első rész: Általános rész

31 A jogtudós feladata kinyomozni az egyes jogszabályokban az azokat nraló alapelvet (ratio legis) és ebből logicai következtetés által oly jogtételeket származtatni le, melyek a fennálló szabályok mellett helyt foglalhatnak ; vagyis feladata a törvény hézagait kipótolni, vagyis más rokon jogesetekre fennálló szabályokat a fenforgó esetre alkalmazni.1 Az ily módon eszközölt törvénymagyarázatnak közvetlenül csak tudományos jelentősége van; közvetve azonban az által nyilvánul eredménye, hogy a tudomány előtt a gyakorlat nem zárkózhatik el, s úgy a gyakorlatban, mint a törvényhozás terén történt haladás forugója a jog tudományos mívelése volt. Közvetlenebb eredménye van a gyakorlati jogász működésének. A jogászban az által, hogy szakadatlanul mindig a joggal foglalkozik, bizonyos jogi meggyőződés fejlődik ki, úgy valamely törvény értelmezése, mint annak czélszerűsége tekintetében. A birónak, miután a jogszolgáltatás az ő hivatását képezi, módjában van meggyőződésének kifejezést adni, s e meggyőződés helyességét mások által is elismertetni. Ha ezen elismerés állandó és folytonos, ez által az a birói meggyőződésből származó szabály jogszokássá válik (usus fori), s annak hason hatálya van, mint általában a szokásjognak; sőt a jogászok által ilykép teremtett jogszokás a nép általános szokásjogává válik, mert mindenki, ki a gyakorlat által szabályozott jogviszonyba lép, saját érdekében a gyakorlat által megállapított szabályokhoz alkalmazkodik, s ezek ekként behatnak az életbe s átmennek a nép vérébe, épen úgy, mint az annak érzületével megegyező törvények. Igen nehéz szerepe van a törvénymagyarázatnak, midőn a törvényben jelentkező ellenmondások (antimonia) kiegyenlítése forog szóban. Altalános szabályul szolgál e részben, hogy egyik ellenmondó jogszabály a másikat megszünteti, hogy tehát a dolog akként tekintendő, mintha semmi jogszabály sem léteznék.2 Mivel azonban annak határozott kimondása, hogy a törvényben ellenmondás van, súlyos vádat foglal magában a törvényhozó irányában, s azért csak akkor szabad azt határozottan állítani, ha a magyarázat minden eszközének felhasználása daczára nem oszlatható el azon ellentmondás. Ezért főleg azt kell vizsgálni, hogy vajon az ellenmondásban levőnek látszó jogszabályok egyike a másikat netán csak közelebb meghatározza, megszorítja vagy kivételt állapít meg alóla? És ott, hol a magánjogi törvényhozás nem rendszeres törvényalkotás, hanem egyes jogszabályoknak hosszú évek során át alkotott tömegéből áll, különös figyelem fordítandó arra is, hogy vajon az egyik szabály már nem pusztán históriai jelentőséggel bír-e, míg a másiknak a mai viszonyok kö1 Innen származott ama jogi példaszó : «Ubi eadem legis ratio, ibi eadem legis dispositio». 2 Ez azonban csak az ugyanazon törvényben jelentkező ellenmondásokra áll, mert ha későbbi törvény áll ellenmondásban az előbbivel, az utóbbi bir érvénynyel.