Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Negyedik fejezet: Temesvár és Arad várak elszakadásától kezdve Bács- és Bánságnak a magyar had általi elhagyásáig

414 sereg, hogy legrövidebb idő alatt Szegedre szállhasson, mert Ó Arad elesése vagy a szükség, az egész magyar hadat felső Duna táján öszvevonni, egyaránt tenné szükségessé Szegeden központosulását.« Végre Kiss, hosszú idővesztés után s számban megkisebedett sereggel, indulásba tevé magát Pancsova felé. Már az elindulás jelenségei rosszat jósoltattak. A győzelemről nem kétkedő hit helyett, mely az előtt szokta a magyar sereget útjára kisérni, most zúgolódás hallatszott minden felől, leghangosabban a fő tisztek közt, s főleg Damjanics körzetiben. S a fővezénylettel megelégületlenség nem szoritkozék a becskereki táborra s Torontál megye közönségére, hanem a verseczi táborban szinte oly ingerülten nyilváníttaték. A csüggesztő előjelek közzé a táborkari főnök Klapka őrnagy elmenetele is tartozék, kit a kormány épen a pancsovai rándulással menetelében rendelt föl Pestre. Ennél súlyosabb volt azon körülmény, hogy Kiss Ernő e rándulási előnyomulásában, Bánlakon hallotta Bogsán és a bánya vidék elestét. Az uj-aradi szerencsétlen ütközet hire által támadt viszályt és kétkedést ez új rosz hir még nagyobb fokra emelte. Mind a mellett a Dec. 22-én altábornagyi rangra emelt vitéz fővezér nem állott el a szerencse megkisértésétől. Dec. 29-én Zichyfalván volt seregével, s miután ott Verseczről és Fejértemplomból minden rendelkezhető erőt magához vont, öszves hadát három osztályban, melyeket Madersbach, Nagy Sándor és Kiss Pál vezénylettek, bevezette a végvidékbe. Az új év napján Petrovovoszellón nyugodván, másnap Neudorf és Franczfelden keresztül nyomulván, — Január ^-án Páncsova alá ért s azt mind három osztálya által nagy hévvel támadtatta meg. De a szerbek Dec. 15-e óta hatalmasan erősítették meg Pancsova sánczait, s azokat ágyukkal bőven rakták meg, azért a Pancsova ótalmát vezénylő Knicsanin a magyar sereg rohamait sikeres ellentállással fogadni képes volt. Több órai véres ütközet után a magyar sereg vissza parancsoltatott vagy 100 halott és sebesre felrúgott vesztesség mellett. A vissza vonulást az ellenség nem háborgatta, de a több naptól fogva fokról fokra magasabban hágó szörnyű hideg még borzasztóvá tette. A közlegénység kinos fájdalmakat szenvedett, — egyfelől a kegyetlen tél, s azzal aránytalan könnyüségü ruházat, másfelől a