Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Második fejezet: A szerb lázadási történet Karlovácz megtámadásától...

213 hanover huszár, és 4 Schwarzenberg dzsidás, tehát öszvesen 11 lovas század, — négy Donmiguel és három Ferenczkároly ezredbeli, öszvesen hét gyalog század, — és egy hat fontos hat ágyúból állott tűzértelep. (Felosztotta azt pedig eképen: két lovas s egy gyalog század Kikindán hagyatott, egy egy szá­zad lovasság elhelyeztetett Melenczén, Rácz-Aradáczon, Ele­méren és Ecskán, mind annyi katonailag fontos pontokon, melyek közül Ecska Bega folyón a hidat, s az által a per­lasztóli betörést fékezte, Aradácz és Ellemér pedig Tisza felé könnyiték a védelmet, végre Melencze a Kikindávali öszve­köttetést képezte. A többi erő a főhacli szállás helyén tanyá­zott. Kivánván az olvasót a lehetségig tisztában tartani a magyar hadak száma felett, a seregeknek a lázadás teréni szaporodását vagy fogyatkozását időnként megemlitendjük.) A feljebbi kimutatásban már nem találtatik a Zsivkovics gya­logezredi Zászlóalj, mely a kikindai nyugtalanságok kitörése­kor Temesvárról kiküldetvén, egy ideig a nyilt téren tett szolgálatot, — időközben a várba vissza parancsoltatván. A Kiss hadában elősorolt Schwarzenberg Uhlánok Juni hóban ren­deltettek át Aradból, Békésből a Bánságba. Maga az ezred parancsnoka, Blomberg kérte a kir. biztost arra. hogy a csu­pán Úrbéri viszályok fékezése miatt a Maroson túl heverő ezred az ellenség ellen fordíttassák. Ugyan ez ezredes, ki ily buzgalmat nyilvánított az ország oldalán harczolni. három hó múlva a bánságban a magyar ügy legveszélyesebb ellensége lőn.) — A bánsági magyar erő balszárnyát a verseczi tábor képezte, hol 4 uhlan s 1 huszár század, és a Rukovina ezred számban igen megfogyott 3-ik zászlóalja, két 6 fontos ágyú­val, Blomberg vezénylete alatt állott. E táborból különösen az oroviczai bányakerületet is kellett gondos őrszemmel tar­tani, a felkelők nem titkolván sovárgásukat a bányakincsek elfoglalására. (Ha a magyarok táborait az ellenség fekvésével szemben állítjuk, látni fogjuk, hogy valamint Becskerek a perlaszi tábor és a csajkások vidéke, úgy Versecz az Alibu­nári tábor ellen foglalt el őrálló helyzetet. Fejértemplom a szerint, a mint vagy a magyarok vagy a szerbek hatalmába esni fogott, Verseczről védelmet vagy megtámadást várhatott. Versecz egyszersmind, kelet felé, s jelesen Szerviának azon

Next

/
Oldalképek
Tartalom