Vass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt : időköz: 1002-1540 (1869)

Első rész. Az erdélyi részek közigazgatási tekintetben

— 39 — sége és hivsége ellen .... vagy országunknak romlására ... pártütésnek okáért se közönséges serészszerént való gyűlést ne indíthasson, hanem közönségesen egy helyre gyűljünk és a megbántott félnek segéljünk, .... hűségünket is megtartván, királyunkat találjuk meg, hogy így közönségesen tanácsot tartván, jobb móddal állhassunk ellene, míg a helynek messze volta miatt mi is a kútfőhöz, tudniillik királyunknak kegyelmességéhez és Magyarországnak segítségéhez, kinek mi is tagjainak hivattatunk és vagyunk is, illeniő orvosságért mehetünk stb1). II. Ulászló király korából való jelen okmányunk eléggé mutatja azon helyzetet, melyet a különválás idejéig (1540.) Székelyföld, mint a magyar királyság külön tagja, elfoglalt; egyszersmind azt is, hogy az egy külön Erdély fogalmával semmi összeköttetésben közjogilag ez idétt nem állott2). 3. §. A megyei kerület Erdélyben. Számtalan viszontagságok közt nyolcz századot túlélt alkotmányunk- s ezen alapult nemzeti szabadságunknak, a magyar királyság megalakulása óta a jelen század közepéig; őrhelyei a vármegyék voltak: szükséges tehát az erdélyi részeken is ezeknek keletkezését figyelemre méltatnunk. Minekutána szent István Erdélyt Magyarországgal egyesitette, alig szenved kétségét, hogy az országszervező nagy király a megyerendszert, mely honvédelmi s közigazgatási tekintetből legsikeresb kormányzási módnak tartatván, birodalma nagyobb részében foganatba vétetett, annak keleti felében is alkalmazta még pedig annál könnyebben, mert fenn volt még a vezérek korában azon részeken vetett hét földvár, melyek hét megye kikerekitésére önként ajánl!) A nemes székely nemz. constitut. stb. 33—35.11. 2) Dózsa Dániel: „Vélemény az erdélyi részek assimilatiójáról." — 01 v. Testi Napló. 1866. e'vfoly. 117. sz.