Vahot Gyula: Gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élet- és jellemrajza (1873)

— 2 — gerjedt szivében a honszeretet, a honvágy nemes szikrája, 21 éves korában kilépett a katonaságból, s a kedves Olaszországot elhagyva, visszatért még kedvesebb hónába. Itt a nép iránti szeretetét, demokratikus hajlamát, emberbaráti érzelmét és elszánt bátorságát először is azzal tanusitá, hogy a nálunk iszonyúan dühöngött choleravész alkalmával, midőn egész családok kivándoroltak, s maguk az orvosok is menekültek a veszedelem elől, az ifjú gróf ősei sz ékhelyére, Ikervárra ment, gyógyszereket hozatott, maga járt el a betegekhöz, ápolta, dörzsölte őket, s jótévő. vigasztaló őrangyala lett a gyámoltalan népnek. A gyermekei növelését elhanyagolt s folyton nagy fényűzést vitt anyja mint pazarló ellen pert inditott, s meg is nyerte azt, anyját tékozlónak, őt pedig nagykorúnak nyilvániták, s mint ilyen nagyterjelmu jószágainak birtokába jővén, rendezni kezdte azokat, tisztjei iránt szigorú volt, s a gazdag s független ifjú mágnás gyakran érezteté főrendi büszkeségét, szeszélyeit. A katonai pályán, s az előkelő világ termeiben szerzett ügyes társalgási modoránál fogva kitűnő szerepet vitt a magasabb körökben; de mindez csak üres csillogó külsőség volt, s jól érezte ő azt, hogy a magasabb értelmi műveltség hiányát nem képes az eltakarni. Ekkor ismerkedett meg a nagy tudományú és műveltségű Neurohr tanárral, ki észtehetsége s izlése kiképzésében irányadó befolyással volt reá. Megismerteié vele a német és iranczia irodalom remekműveit, s bevezeté a történelmi tanulmá-