Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

- 77 mihelyt elmémben valamelyiknek fogalma elővillan, képviselő szobra, véve vagy az életből vagy a képzeletből; mellette azonnal megjelen. Olyan vagyok, mint a régiek, kik istent teremtvén, annak külön szobrot is adának; boszu, szeretet, kellem és a többi erkölcsi tulajdonok avagy istenek nem mind oly saját és jelleges képalakkal birának-e nálok, mikről őket jeleik nélkül is meg lehete ismerni ? így én Socratesben a bölcseséget szemlélem, Brntusban a szabadság lép elémbe, Herculesben az erőt bámulom, Codrusban a hazaszeretet áll előttem, Ábrahámban a hitre pillantok, a megváltóban az emberszeretetet látom : de a n em e s mindig csak Mária képében jelen meg lelkem előtt. Valahányszor e szót pusztán csak emlittetni is hallom, meiettem alaka ellebben. Hinni kezdem, hogy ez eszme, mint egykor az emberszereteté a Jézusban, megtestesült s testvérem arczát és alakát ölté magára. S oh ! vajmi jól történt, hogy az erkölcs földében mély gyökeret vert magának, mert korán feltámadtak ellené az élet vészei. Örömei, vágyai, reményei egymásután hullongani kezdének, mint a fa virágai, midőn bekövetkezik az ősz, — ifjú keblében a szenvedés titkon terjedezett, mint a föld alatti tűz némely vidéknek zöld mezeje alatt észrevétlen dúl, a nélkül, hogy azt avagy csak sejtenék is azok, kik fölötte járnak. Avagy azt hiszitek, mi bú mások tudta nélkül szállja meg a kebelt, az költött vagy ok nélkül való ? Azt hiszitek, a kín nem lehet mélyebb, mint a seb, melyben az lángol, vagy hogy kis körben nem lehet sokat és nevezetesen szenvedni? Oh! vajha ez igy volna! De a bánat nem kiván nagy helyet és nevezetes történetet, csak szívet, mely minden mellben van. S ritkán