Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

— 73 — gyermekségből az ifjúkorba, az ideálok egéből a való földére, hol sokféle írtaival az élet rajok már várakozik, melyek közül egyet választani szükségképen kell. Ok is, mint a kertek virágai, többnyire útszélre állanak, hogy ott látassanak minden elmenőtől, s ott találja őket sorban a pillangók hízelgő serege, avagy magasb helyre tolakodnak, hogy folyton ragyoghassanak a napfényben, bár így korábban fognak meghervadni és elhullani is. Kevés vonul csendbe és árnyékba, hol nem fog* ugyan ugy bámultatni, de több örömet ád annak, ki fölkeresi; hol nem fog annyira mulattatni, de inkább boldogítani, mert bár színei kevésbbé tündökölnek, de széltől, méhektől és fénytől megőrzött keblében illat és balzsam is dúsabban találtatik. S Mária is e jobb részt választá magának, a házi csendes életet, mely a remény hitegető játékának szűk kört enged az igaz, de a gyakori csalatkozás keserveitől is megóv, mely pusztán azok hona, kik ragyogni sehol nem vágynak, ellenben mindentől kívánnak szerettetni. 0 a földi fényt nem veté meg; de azt nem is kereste, a társaság lármás életét nem gyülölé, de nem is kedvelte ; hajlandósága őt egyedül atyafiak s ismerősök körébe vonzá, mely a szívé is. Olyan volt, mint némely virág, mely a nap lángjai elől bágyadtan lehajtja s arra bájtja le fejét, merre az árnyék jótevő hűsét érezi, és csak este kél föl, midőn a vakító fény és bódító zaj már elmúlt. Oh, ha láttátok volna őt sétálni a fáktól beárnyéklott szűk udvaron, egy vágygyal sem lelkében, mely annak kerítvényén túl tévelygett volna; ha láttátok volna tőle oly gonddal és szorgalommal alakíttatni s műveltetni kertének virágos ágyát, mintha e kis telek határain belül esnék egész világa s túl azon semmi nem volna,