Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

II. Oh mi bájló a tavasz azon szakában, midőn bimbói virágokká feselvén, a szépnek s pompásnak legfőbb s egyszersmind legmulékonyabb pontját éri el, midőn minden zöld fa egy bokrétakint terjeszti ki ágait a tetőkön, midőn rét és mező eleven színek tengerekint hullámzik, s az egész nagy természet egyetlen egy virágkehely, tele kellemes illattal; — mi gyönyörű a reg felderülésének azon pillanatában, midőn a hajnal pirulása a nap arany fényével összeolvadván, a légkör rózsafényben usz, midőn a reszkető harmatcsöppek szőnyege szivárványlepelt von a föld arczára, midőn egy szeliden kiderülő ideálvilágitás varázsa lobog az ujolag mozgásnak s pezsgésnek indult vidéken. De mind ennél mennyivel szebb tünemény a szép leány, ifjúságának azon első napjaiban, midőn gyermek lenni megszűnvén, már az életbe lépett ugyan, de még közeli álomképeinek könnyű seregétől kisértetik, midőn szemeinek örvendő mosolya a világban egy nagy, egy uj kertet lát, benne a boldogság fájával, midőn annyi homályos reményekkel s titokteljes vágyakkal a való országának kapuihoz jutván, előtte nyugtalan szívvel, de bizodalommal állapodik meg. A szépség, tisztaság, ártatlanság e korában minden leány egy magasb lényhez, valóban egy istennőhez hasonlít. De e szent fényben a föld leányai rövid ideig maradnak. Csak addig, mig gyermekkoruk álmait elfelejtik s a világ hiúságaitól körül nem vétetnek, csak addig, mig lábaik alatt meghajlik a fűszál, melyre először léptek az élet mezején, mert az egy hirtelen átmenetel