Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

— 52 — s a léleknek mégis tudása van' arról, a mi kün történik ? Legkönnyebb lenne ezt is, mint sok egyebet a véletlen vagy a babona nyakába vetni, de a példa sok, az eset gyakori s az ész azon két phantom ellen lángfegyvert von. És vizsgálódik. Kapaszkodik a levegőbe, de az meg nem tartja, leszáll a lélekbe, de finom és szövevényes szálain eltéved. írja húgom : „vigasztald magad azzal, hogy inkább halva lássuk kínait, mint élve küzdj ék nyomorúan a lassú halállal." A vigasztalás tőled Mari, ki magad is vigasztalhatlan vagy, még korán érkezik, együtt a sebet, pedig a betegség mindig előbb jön a gyógycseppnél ; szép lehet az, de bizony nem használ, magától eljön, de csak akkor, ha kiszenvedtük a kínt. Egész életünkben tapasztaljuk, bár még sem szokunk hozzá, hogy a halál nem válogat, a jót és ifjat nem kiméli, a roszat s korost nem üldözi, virág és dudva, konkoly és kalász együtt hull kaszája alatt. Mi végre e nagy aratás ? Csak a sírt megtölteni ? Csak helyet csinálni uj vetésnek ? ! Január 17-kén. De miért zúgolódom a szenvedések ellen ? Hisz a szenvedés rokona az erénynek, sőt több, anyja, leggyakrabban kebele hevében fogamzik az. A kábító és sötét füstből igy születik a világos láng. Fájdalomban a lélek szinte emelkedik, de gondolata legmagasb röptében is hasonló a halottat sirató harang zengéséhez, és képei mint az éjben felnyúló omladékok, miket a kétségbeesés fekete alakokkal népesít meg. Az enyhülés, ha jő, jő mint nap, s elménkből eltűnik a boszorkányvilág.