Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

LÁSZLÓ EMLÉKEZETE. (1837.) P á r i s, január 9. 1837. Testvérem meghalt. Barátom, ki megirá a keserves hírt, ezt egy előkészítő szóhalomban rejté el. Kegyetlen gyöngédség ! Mint midőn puha tollak közül merül szívedbe az éles tőr. Levelét örömmel bontom fel s olvasom, s csaknem utolsó sorában mondja: „A gyászesetet atyád nekem is megírta." Mi gyászesetet? A postaudvaron lévén, a melléklevélkét nem mertem elolvasni. Bizonyosan testvérem halt meg, elutazásomkor ő volt beteg. Siettem szállásom felé, a belső hőségben izzadtam. A Pont au change hídnál szememből kiesett az első könny. Mit csináljak ? Haza menjek ? Nem, mert úgy a szerencsétlen levelet elolvasom, mig ezt nem cselekszem, addig nekem él ő. Hátha más halt meg és nem ő? Még az egész nap előttem volt és az egész éj, rettegtem. Elfordultam hirtelen s mentem az új hídra, hol IV. Henrik lovagszobra áll. A dagadt Szajna hideg hullámaira bámúltam, de eszemben untalanúl testvérem forgott. Végre a sírás rám jött, zokogtam s könnyeim omlottak. Istenem, mint nem hittem, hogy testvérem halálát Henrik emlékénél sirassam. De mihamar átfáztam, a