Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 87 — November. Havonként még mindig kijárok Meudonba, Iréné sirját meglátogatni, de kedves képe mindinkább enyészni kezd, felejtem kecses mozdulatait, örömeimet egykor, s fő oka ennek nem az idő, hanem Gizel, ki üres helyét elfoglalta, s naponként fejlődvén ő az ki elbájol. Gizi nagyobb, erősebb, élénkebb, mi ruhanemüeket Iréné halálakor viselt, az csaknem jó illő Gizira. Hozzám, mint Iréné, Gizi is legjobban ragaszkodik, részint mert ritkábban lát, részint mert négy nő közt a házban férfiú magam vagyok, aztán mindig uj-uj tréfákat csinálok vele. O igen hasonlít Irénéhez, mintha ez támadt fel, s született volna újra benne. Még mindig köhög, de nem nagyon, s könnyen tűri. Dajkája elég jó, kissé rest, de jó s bő teje van. Nem válogató, de szereti az ajándékot, magáéból semmire, még ruhára sem akar költeni. Veszekedni hajlama van, csak tőlem tart. írástudatlan, de esze van, s ravasz mint minden őstermészet. Gyönyörű az ősz, oly meleg, oly állandó, oly száraz mint az 1834-ki volt. Mind a búzatermés jó, mind a szüret dús, s ideje is, mert 1850 óta mindennek ára kétszereződött. A kenyér 3-szor oly drága, a bor 10 s. helyett 20, a szállás is, és igy minden. Ha ez év is szűk termést hozott volna, nem hiszem, hogy politikai forradalom nem ütött volna ki. Beranger a hires népköltő, Lamennais a népszónok meghaltak. A kormány lehetetlenné tőn minden demonstratiót. A császár amazt a maga költségén temettette el, — szegény Berangert jobban meg nem gyaláz-