Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 78 — lani, de e határozat nem tetszett. Nem szeretem ismételni a mi egyszer nem használt. A somnambule minden esetre tisztán látott, természetesen más kérdés a gyógyszereket eltalálta-e. ... De nem sok-e: a betegség székét ismerni? . . . Tehát Creuznachba megyünk.... Azonban Dina szenved, 10—12 napban alig megy ki, csak ha kénytelen; örül ha nagyon nem szenved, de türelme, s méltán, elvesz; — eddig főleg csak télben volt beteg, ime most nyárban is. Minden kisiet a szabadba, minden örvend a szép napnak, minden élvez, — ő szobában s kínlódva tölti napjait. Avagy krízis volna ez, az időszak változatás? A hideg douche-val felhagyott, a somnambule azt nem helyeselvén, pedig ha nem gyógyít, de legalább enyhit. . . . Minden esetre ez év szomorú év volna, ha Gizella nem volna itt, de ő szép s beteg anyját föl-földeriti. Dajkája elég jó asszony, saját gyermekét mióta elvált tőle, elvesztvén, Gizit annál jobban szereti. Ügyes is, s ha egyebet a háznál nem lendit, a gyermeket jól táplálja és ápolja. Még aprilban, mikor a császár magyarországi utazása alkalmából az amnestiáról beszéltek otthon a magyarok, itt a száműzöttek, irtani egy költeményt: „A két száműzött." „Nagy harczunknak vége, győzött ellenségünk stb." összesen 228 sorból áll. E hóban Keleti Utazásomat folytatám, és holmi apró verseket persa költők után forditék magyarra. De nem haladhattam kivánatom szerint, — ha hon vagyok mindig szenvedő Dinám előttem, ha kimegyek untalan rá gondolok, este ápolnom kell, — csak azon pár reggeli órám marad mig ő tovább alszik, de akkor is ezer meg ezer aggodalom gyötör. Szóval életünk szomorú, bár jó képpel tűrjük a változhatlant.