Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

Június. Magunk se tudjuk e nyáron mi tevők leszünk. Eszünkbe van Mimit Forges-ba vinni, közel Párishoz, hol egy fürdő van. Kirándultam oda, egy kis szomorú falucska, s a fürdő egy pocsolya, — mint Magyarországon a vidéki fürdők, de foganatosnak mondják. Mimit oda vinni szándékoztunk, Dina később tán a tengeri fürdőbe menendett. . . . Már a szobát fel is fogadtam, midőn más terv került elő, t. i. hogy mind Creuznachba menendünk. Engem e sokféle terv megzavar, munkámban meg-megakaszt. De még inkább megzavar Dina állapota, mely teljességgel nem akar javulni. Szép és hő napok járnak, mikor ő kevesbet szenvedett máskor, és most még többet szenved. Étvágya elveszett, éjjelei is roszak, reggel felé alszik jobban, dél felé kel föl, de alig van talpon egy óráig, megrohanja fejét a kin, és egész nap pamlagán kínlódik, használva hol mustárboritgatást, hol hideg vizet, hol kezemet tartom fején,, minek magnetikai hatása volt eddig, de néhány nap óta ez sem használ oly biztosan. . . . Elmentünk egy orvoshoz, kinek neje somnambule, s az a Dina betegségét elég jól irta le, bár óvakodánk vele bár mit tudatni. Eltalálta azt is, hogy 8 év óta beteg. Irt rendelményt, s Dina másnap hozzá fogott. En sem nem tanácsiám sem nem ellenzém, mert a felelőség nagy, és én nem vagyok szerencse embere. Egy orvos látta a rendelményt s czélszerünek találta orvosilag a szereket. így tartott ez 10 napig, midőn Balassa orvos irt, hogy Dina a tavalyi curát ismételné, és aztán menne Creuznachba. Dina ezt választá. En nem merem tanács-