Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 64 — dik. A keleti harez ragyogó fátyolával sülyedt állapotát jól esett elfeledezhetnie, de midőn azt leránták róla: magától elborzadott önmaga. Alig volt ennél nehezebb pillanata Napóleon uralmának mióta a trónon ül. S ha e népben valódi büszkeség s erkölcsi bátorság volna, föl kellett volna lázadnia. De ilyen e nép; harczban bátor és vitéz, tömegben rohan, — mint polgárnál, mint egyénnél a bátorság hiányzik. Mióta a világ fenáll, ily felvilágosodott, ily büszke nép nem sülyedt ennyire. Miveletlen népnél s olyannál, mely nem ismeri a szabadságot, megfoghatom ha a rabságot tűri; de hogy azt a franczia nép igy tűri, mely már volt szabad, melyben oly sok az értelmes elem, melynek öntudata van arról, mi a szolgai s mi a rabállapot, az valami megfoghatatlan. S mit mondjak ahhoz, hogy e nép most is a világ első nemzetének, a haladás fáklyásának, az emberiség vezérének, a civilisatió elöljárójának nevezi magát széltiben? Ha sülyedése nagy gyávaságra mutat, azt csak szemtelensége haladja felül. Ha tűrne hallgatva, ha nyögne lánczai közt, ha fogolyként megalázná magát, szivünkből szánnók, de ő mint hős beszél, ő mint vezér lép fel, ő, a rab, népeknek szabadságot igér, ő franczia eszmékről, franczia szellemi tulnyomóságról szól, — egyébiránt annyiban igazsága van, hogy a legtöbb nemzetek rabok, ily értelemben ő a vezér. Végig tekintek nemzeti életén, és nincs annak egy ágacskája sem, melyben szabadságát megőrizte volna. Törvényhozás? A senatorokat nemcsak Napóleon nevezi, de dúsan fizetvén, meg is vesztegeti. A képviselőket a ministerium jelöli ki a választóknak, s rendelkezvén 4—500,000 hivatalnokkal, nem nehéz győznie. A respublika alatt a képviselőknek a napi dijat szemökre ve-