Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 56 — jeles dolgokat adott. Ezért a hiány, mit magam érezek, a bírálat, mit mások tesznek, nem csüggeszt el, ki szenved, az öreg korában is lehet költővé, ha szive van érezni, feje gondolkodni és lelke hinni és bizni. 1854 vége óta, hozzá véve a Lombokat, mesékben s ábrándokban, satyrákban majd 300 darabot összeírtam, minden aggodalmaim daczára, — vagy talán épen azok miatt. Költészetem épen a búnak, boszunak, elmélkedés- nek szava. Óhajtanám a meséket hon kiadatni név nélkül, tárgyuk miatt kiadhatók. Versekben irt magyar eredeti mese kevés van, mint satyra is; de ezek sorsa a jövőben fekszik . . . Végződik ez 1856-ik év is. Hála Istennek. Rám nézve a bú, szerencsétlenség, csapások szomorú éve volt. Lehetetlen, hogy a mi jő jobb ne legyen. Mindennek van határa, a sors csapásinak is. Száműzetésemnek ez a hetedik éve. Ez szent vagy fatális szám az emberek szerint. Minden hét évben változik az ember és vele sorsa. Epedve várom az uj év viradását. Eddig engem mindinkább sötétebbre hajlott, kell hogy most kiderüljön, bár lassan, de folyvást. Adja Isten!