Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

1857. Január. — Páris. Üresen hagyok egy lapot, hogy az ó és az uj év, mint egy feneketlen ür által, tökéletesen elválasztva legyen. Még csak emlékezete se hasson át a múltnak. Uj legyen az uj év és egészen más mint az ó év, a fájdalmak szemetéből keljenek piruló és illatozó virágok. Dinám egészsége folyvást tart. Viseló'ssége jól halad. Dina egészen boldog. Egészen feledi a múlt évek kínjait, ó' tudja a jelen pillanatnyi örömeit élvezni, szerencsés természet, nem zúgolódik a mult miatt, ha övé a jelen. Most egy uj gyermek reménye boldogítja, s reggelenként fölébredvén, örvend, hogy nem szenved. Oly jeles mint ritka természet, hálásbat Isten nem teremtett mióta teremtett embert. Mimi is egészségesb; náthája, rángatózásai múlnak, szóval a kis kör felett, mi a mi házi életünk, nem borong uj felleg. A keleti harczból mit sem reményltem; beteljesedett hitem, a béke fog harczot, uj harczot teremni. Ausz-