Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 33 — Magában egy ily fűszál semmi, alig tekintünk rá, só't nem is, de valamennjd együtt szebb tekintet ama tulipánseregnél. Az a nemes, a gazdag, a ki magában ragyog legjobban, veszt ha van sokad magával, mulattat pillanatra, de nem enyhit, köztük irigység s verseny uralkodik; ez a nép, mely annál szebb mennél több, mennél számosabb, s ha bár egyik sem hasonló teljesen a másikhoz, de nem is különböző, s együtt a legbelsőbb s édesebb szin-harmoniát képezik. . . . Egy vén fa is áll ott, melynek tövét mezei virágok tengere ömli körül. Oly hideg, vén, durva a törzsöke, s e virágok oly aprók, lágyak, szépek. Mindig egy öreg apa jut eszembe, kinek lábainál kedves gyermekek vidám csoportja hemzseg. . . . Június. Miután Dinám 4V2 hóig távol volt, végre visszaérkezett. A strassburgi vonalon jött meg, reggel 5-kor. Mimit az intézetből kihozván, szépen felöltöztetém, s már reggel 4-kor a vasút udvarán várakozánk. Ugy találom, Dinám megfogyott, természetes, mind egészségében, mind máskép annyit szenvedvén .... Veszteségének oka, közvetve, én lévén, ez tartalékossá tesz engemet. De ő nem tud nem szólni a dologról, s még az nap számot adott arról, a mit hon tett, a mi otthon van, a mi jövedelemre számithatunk, s ekkor, röviden, a czudar Boldin is szóba jött, ő keveset szólt, én semmit. Ő ép oly nemesen viseli magát, mint én szerényen. . . . Ama gazember árnyéka mint egy rém lebeg/ közöttünk. Szemere. II. ^