Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 71 — Szállást fogadtam rue Montmartre, 182, a boulevardra, 3-ik emelet, 2 kis szoba, az utczaszögleten. Hallgatózom az események után . . . Várok, tűrök, reménylek. Novemb. 10—30. Most minden gondolatom nőm, családom körül forog, írni, vigasztalni, hivni, minden alkalmat felhasználok. O de kevés a tevékeny ember, mint a bátor is kevés. Egy hazamenő fiatal embernek 66 francot adtam egy levél áltadásaért. Dinám talán most sem tudja hol vagyok. Kínaitól minden áron meg kell szabadítani. Nov. 15-kén küldte ált Londonbul Pulszkyné a levelet, mit neki irt nőm. Szól nov. 1-ről. Minduntalan vizsgálgatják házát; javait kezdték összeírni; nem szabad Pestről eltávoznia; nem szabad tőlem kapnia levelet; nem írni . . . Haynau egy levelet íratott vele hozzám, felszólitót, hogy tartózkodjam irni. Marseillebe küldte Haynau, nem kaptam. . . Es 5-ik hóra reményes állapotban van. Fog utazhatni, ha szabad? S ha otthon marad, egyedül állja ki a halál félelmeit, kínait? Anyám öreg, messze van, — neki egész országban nincs szüleiről rokona. Ott áll magányosan mint mezei rózsa az erdő közepette. Nincs nyugtom, nincs örömem e városban. Mig ki nem jött, örökös várakozásban élek, lelkem folytonos zajlódásban van. Es bánt a szerencsétlen vég emlékezete. Mint lesülyedt szegény nemzetem! Rabbá lett. Az ország szétkonczoltatott. A mit apáink szereztek és megtartottak, azt mi elvesztettük. S akkor vesztettük el, mi-