Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

kor minden a kezünkben volt. Több eszély, több számító politika kellett volna, — gyermekek irták az újságokat, azokat követték Nyáry, azután Kossuth, dicsvágyaiknak lett a haza áldozat. Igazsága volt a nemzetnek, lehetetlen volt nem állni oldalához, — igazsága volt, esze nem, aztán szerencséje sem. Es Kossuth — — — most mit csinál? Mig a törököt az angol nem támogatta, reszketett, hallgatott. Elhagyta a kormányt hir, a nemzetet bucsu, a tábort vigasztalás s biztatás nélkül. Es most megjelen Orsovárul, aug. 15-rül egy búcsúszó a magyar nemzethez. Hazugság a dátum, 5 napig, 13—17-ig Mehadia s Orsova közt kóválygott, bujdoklott, megfeledkezve hogy nem magát, a nemzetet kellene megmenteni. Senkit nem fogadott, senkivel nem értekezett, kerülte a népet, a sereget mely őt kereste, s követte eddig. De a dátum semmi. Tartalma borzasztó hazugság. A világot ily szamárnak, nemzetét ily vaknak senki nem tartotta a föld hátán. „0 a legjobb hazafinak tartá Görgeyt", — és nem ó' gyűjtött ellene Szegeden sereget a ministerium mellőzésével? „0 már nem használhatott, ő vesztette népszerűségét", — és nem ő dicsekvék-e még Szegeden is a nép hatalmával, mely az övé a tábor, a diaeta ellen is? „0 kényszerítve volt ekképen áltadni a hatalmat, mivel jobb kezekben is hitte", — és nem ő szorította esti 9 órára a hatalom kezdetét, mint nekünk Radnán mondá, nehogy Görgey elfogassa, s kiadja? Es ez ember még mindig képes bolonditani a világot ! Es talán még egyszer kezébe veszi a haza sorsát! En nyilvánitám mindenütt, hogy e rettenete* esetben főbe lövöm.