Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 63 — Octob. 21-én reggel, 2-kor Máltába értünk. - Nem tudtam aludni, s a födélen sétáltam viradatig. És mivel a jönni kellett franczia hajó nem jött meg 6 nap múlva sem, vártunk Octob. 22-én délutánig, s ekkor kedvező széllel indultunk útnak. Málta elég nagy szigetke. Kikötője pompás, a város némileg keleti, de inkább angol. Untalan hallani a harangok unalmas játékait. Alig látni zöldet a sziget partjain, de azért van mindenféle mezei lak, kert, árnyék nélkül, — az ég csillagaiban s a tenger szelében gyönyörködnek. Éjjel pompás, fölséges és irtóztató égi háborúnak voltam tanuja. Több óráig tartott. Az egész láthatár egy folytonos villámlás, mennydörgés volt. A villám sugára körül-körülirt bennünket, mint egy varázskörrel. Néha egy-egy oldalt világított meg, s tisztán láttuk az egyes hajók magános dülöngéseit a hullámok dombjain. Néha csak a habok hegyes emelkedésein néztünk végig. A villám irtózatos kigyózásokat csinált, változó, hol sárga, hol kék, hol fehér szinekkel. Néha körülfont bennünket, mintha a dörgés szózatával azt mondaná: innen, e körbül nincs menekülés. Néha körül tekergőzött a sugár egy helyben, mintha megkötné az égi tilalmat. Néha egyenesen mint egy fúró, mint egy tőr szaladt a tengerbe . . . Mi volt ott, a rettenetes helyen? Hajó, vagy hab — s mélyen a fenéken halak, melyek csendben nézték a borzasztó szép játékot. . .