Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

- 349 — hal a menny kapuinál, de Napóleonnak minden terve sükerül, minden, Ferencz Józsefet is a szerencse kiséri, a porosz király, e részeges legény, mint bölcsős gyerekkel bánik a poroszokkal, másrészről a demokratia képviselői , Mazzini, Kossuth és Ledru Rollin don quixotti szerepet játszanak, ugy hogy kezdik az okos emberek szégyenleni miattok magokat, — azoknak minden bolondság javukra válik, ezek meggondolt lépésök is mint őrült tett tűnik fel, s e szerint a despoták ügye folyvást gyarapul, mig a demokraták nemcsak hátra mennek, de még a közvélemény consideratióját is elvesztik. ... Jó hogy már ez évnek vége leend, az uj év talán uj időszakot dérit reánk. En ösztönileg ugy hittem, évek fognak elmúlni, mig végzetünk változni fog, s 10 évi száműzetést hibáink bűneink büntetéséül (mert a leczkét, szigorú lakolást megérdemlik a demokraták) örömest elfogadtam volna. A jelen háborúból soha semmit nem reményltem a népekre, Miklósnak Konstantinápoly kellett, az Angol azt nem adhatta, Napóleon Európában s saját nemzete előtt állást akart magának kivívni, s megbőszülni Miklós személyes sértéseit, — mihelyt hadserege némi dicsőséget arat, mihelyt a fejedelmek közt helyet foglal el, az első alkalmon kapni fog, békét köthetni. Anglia maga nem folytathatván a háborút, kénytelen őt követni a béke utján. A nép ösztöne a legjobb biró, Francziaország e háborút egykedvüleg nézte, sőt népszerűtlen volt, ellenben Angliában buzgott mellette a közvélemény. . . . Jobb tehát ha mielőbb béke lesz. A világ hosszan nem nyugszik, támad uj viszály. Nem csodálnám, ha mihamar Oroszország és Ausztria közt támadna véres, boszuló harcz, vagy ha Orosz- és Francziaország egyesülne Anglia