Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

következik. Szabadnak látom hazámat nem sok idő múlva, élő hite ez lelkemnek , — de engem most a szenvedők nyugtalanitnak, kik a zsarnokság áldozatai lőnek és lesznek. . . A tenger zajlik, sokan betegek. Sept. 11. A Bosphor-canal közeledik, minden a tetőre tódul. Európa és Ázsia partjai csaknem összeérnek. Mindkét parton török várak emelkednek. Szaporodik a házak, a paloták, a kertek száma. A nyári városok sorban következnek egymásután. A partok ormokból és völgyekből állanak, azok ridegek, kopaszok, ezek zöldellők. Mind több-több hajóval találkozunk. Kezdődnek a basák, a szultán palotái. Látjuk Skutarit az ázsiai oldalon, Leander tornyát, a marmorai tengert, benne a szigeteket, tul rajtok az ázsiai hegyeket. Látjuk középen Stambult roppant moshéival, számtalan minaretjeivel egy hegygerinczen. Látjuk Perát, Galatát, Topa-hanát (?) az európai oldalon, keleti stylben épített házai tengerivel. Mind ezek előtt a tömérdek sok hajó, körülte ezrei a kaikoknak, a menny pedig elborítva a melegnek fényködével. Mintha egy tündérvilágba jutottam volna. Nem láttam gyönyörűbb képet soha, aludni kívántam, hogy ez álom örökké tartson. Képzeletem mögötte maradt a valóságnak. De hazám, de szegény nemzetem Szálltam a Hotel de Bysanceba.