Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 147 — intézkedvén autocrataképen. Midőn ezen levelezésemet folytatnám Teleki L-val, 1851. octob. 30-ról', Zürichből igy irt Kossuthról: „1. Mindennemű, bármi néven nevezendő dictátorságnak ellene vagyok, mert clictátorság még soha sem használt a szabadság ügyének, mindig csak arra való volt, hogy azt megölje. Különösen képtelennek tartanám pedig az octroyirozott dictátorságot, hogy t. i. valaki önmaga nevezze ki magát dictátorrá, s társaitól, mint refugié — refugié társaitól, vak engedelmességet követeljen. Ha valaki ilyesmit tenne, vagy készülne tenni, annak én határozott ellenségévé válnék, bármi viszonyban lettem volna vele azelőtt. Nem, a monarchákkal nem azért küzdünk, hogy dictátorságokat állítsunk helyükbe. Azt mondják, talán a dictátorság ideiglenes, addig tart csak mig a veszély? hiszen a fejedelmek is az absolutismust, kivételi törvényszékeket, ostromállapotot csak ideiglenes rendszabályoknak tekintik. 2. Nem tartom lehetőnek, hogy valaki, ki egy országban főhivatalt viselt, s aztán arról önkénytesen lemondott, menekült korában visszavegye lemondását, és az ország közbejövetele nélkül ön maga magát régi hivatalába visszaléptesse. Ha legitimista volnék, helyeselhetnék ily eljárást, de mint a szabadelvű demokrata párthoz tartozó elleneznem kell, hogy részünkről a trónkövetelők régi elavult modora követtessék. Ilyesminek pártunkban semmi alapja nincs, minket a világ előtt ilyesmi csak nevetségessé tehetne. 3. Szabadságot akarok mindenben, valót s korlátlant, igy a nemzetiségekre nézve is, s nem akarom, hogy a szent ügy, melynek bajnokai vagyunk, a históriai jog szűk korlátai közé szoríttatva a territoriális-integritási ellenforradalmi fogalmakon hajótörést szenvedjen. . . . Nép nevében a nép fejlődésének nem lehetend gátot vetni soha. Szabad 10*