Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 116 — így is munkám kora elmúlt nagy részben. Elmúlt az évben, melyben mohón olvastatott volna. Dinám még mindig beteg. Sehova nem mehetünk, hozzánk ritkán jőnek. Kínban, magányban telik napja, éjjei álmatlanul. E miatt én sem csinálhatok semmit. Keveset olvasok, nem irok semmit. És sem nyelvben nem tökéletesítem magamat, sem nem járok társaságokba. Naponkint várom az időt, melyben Isten visszaadja neki egészségét. A drezdai conferentiák megkezdődtek. Austria bele akar lépni minden tartományaival a német szövetségbe. Mi, magyarok, elhatároztuk ellene emlékiratot adni be az angol, a franczia, az amerikai, a piemonti kormánynak. Kellett volna háromnak dolgozni, külön-külön, Telekinek, Vukovicsnak, nekem. Teleki nem csinált semmit, Vukovics igen kizárólagosan magyar és táblabírói modorban tette fel, mint egy megyei sérelmet. Az enyim fogadtatott el, mit Teleki francziára fordított, a harmadik részt az európai tekinteteket azonban ugy bővitvén és fordítván el, hogy abból minden elv s méltóság kihullott. Kormányokhoz nem ugy ír az ember mint népekhez, de az elvet teljesen elhallgatni semmi esetben nem szabad. Ennyiben tartom rosznak az emlékiratot. Elfogadta a franczia külügyminister szívesen, sőt az elnök is, mint a többi kormányok is. Ennek beadása után költ a franczia febr. 23-diki erélyes nota Ausztriához ez ügyben. A mienk alatt volt febr. 15-ke, de később adtuk be. Aláírva volt Teleki, én, Vukovics, Czecz, Klapka, mint ancien envoyé, ministre stb. De e dologrul értesítést a lapokba beadni nem engedett a Teleki szorongó modora, annáj kevésbé irtunk czikket, még kevésbé közöltetett maga az emlékirat. Bizony nevetséges és igen hibás modor!