Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 111 — . . . „Hazánknak joga van reád lehetó' fejlődésében, mert az, kit hir szerint oly mesés ragaszkodás követ számkivetésébe is, uj támadás sükeres vezetésére nem alkalmas, a hiúság és nagyravágyás nagyobb tért foglalt el szivében, mintsem a hazafisággal megférne." Lórodi (azelőtt Eischl) octob. 3-ról, ugyan onnét irja: „Kossuth a tétlenség mély álmát aluszsza, és a fényes mult kábitó emlékén rágódik. Minél tovább nézzük őt, annyival inkább meggyőződünk, hogy neked, kinek hazafisága kétségtelen, tudományosságo'd fényes hirü, és munkásságod csüggedhetlen, a hazában kizárólagos népszerűségre van szükséged, hogy hazánk hajója biztosan partra jöjjön az üdőben, melynek jönnie kell, és melyet közeinek reménylünk; a működés ez értelemben itt, és innét a mennyire lehet, tovább megkezdődött." Házmán is ir ilyesmit. Azért is, mivel írtam, hogy én jövendőben az Írásnál maradva, pályámat bevégezettnek tekintem. November. Múlik hét után hét, hó után hó, és Dinám még mindig beteges. Minden napot, minden órát számitok, azt reménylem, az uj nap változást hoz, és hiában reményltem. Elmúlt a hónap, a baj nem mult el. Mimi ellenben egészséges, játszik sokat, eszik jó izüen, és alszik is, anyjának egyetlen öröme a szenvedés e folytatólagos napjaiban. En nem csinálok mást mint aggódom, várom a javulást, — épen nem tudok dolgozni, olvasom a hírlapokat, könyvet nem sokat. így múlik életünk betegségben és számkivetésben.