Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 162 — Minden éghajlatnak szüksége van arra, mit egy másik terem. Nemzetek váltva, most tanulnak, majd tanitanak stb. De legpompateljesebb kilátást nyújt a főhajó, 800 láb hosszú, 100 láb széles, 85 láb magas, mely mellett két oldalról földszint folyosók, fenn nyilt karzatok mennek. E nagy tér gyűlpontja az ipar remekeinek, melyeket mint az ész diadalát, valóságos trophaeumokban állítottak itt fel. Ez nem egyéb mint hosszú sora a boltoknak, muzeumoknak, kincstáraknak; ha ugy tetszik, ez sem Konstantinápoly, sem Alexandria, sem Calcutta, de több, a világ bazárja. Helyről helyre veres posztó-szőnyegeken olvashatók a kiállított tárgyak nevei, vagy a kiállító országokéi. Az épület párkányozatán is sorba követik egymást e nevek, a déli Polynesiáé, mely csak tegnap fedeztetett fel, a távol keleté, mely az emberiségbölcsője, Amerikáé, mely annak talán sirja lesz. Fenn az oszlopokon a különféle városok, s tartományok czimerei lobogókra festve lebegnek. Hanem legalább tizenöt nap kell, mig minden rendbe hozatik. Ugy szólván csak az angol kiállítók vannak készen. A francziák kiállításából, kik magokat lapjaikban e részben is elsőknek hirdeték, semmit nem látni, még szekrényeik sincsenek összeállítva. Pár ezerre megy a kipakolatlan ládák száma. Az osztrák kiállítás még hátrább van. Ma 2-kán ismét a palotába menék, és az egész osztrák tér függönyökkel volt elkorlátolva, s ilyen felírásokkal beaggatva: „no admission" (tilos bemenni) s félrehúzván egy függöny szárnyát, mögötte a kipakolatlan ládák százait láttam. Ma, május 2-kán, mi mohó sietés, mi törekvő munka, mi leírhatatlan zavar, mi szédítő chaos, mindenféle, még nyelvbeli Bábel is ez. Mert vannak itt franczia.