Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)
— 1(30 — Előbb Meyerbeer komoly, ünnepiesen magas röptű nyitányát játszá, azután az udvari borostyános költő (mert itt még van udvari költő, mint a biráknak parókája van) Tennyson ódája énekelteték el, majd Auber változatos eleven indulója adaték. Erre a londoni püspök monda áhitattal egy hosszú könyörgést, melyet Hándel felséges hymnusa a „Halleluja" és Messiásából az „Amen" czimti vallási ihlettel teljes darab zárt be. Végre még egyszer a nemzeti ének elénekeltetvén, levett kalapok mellett Cambridge herczeg fölkele, s mondá: „A királyné parancsából a kiállítást megnyitottnak nyilvánítom ki": s ezzel a szertartásnak vége lőn. A palotában jelenvoltak számát 40,000-re tehetni. Idegen királyi házakból kettőt, a porosz korona-örököst és Oszkár svéd herczeget láttam. Hogy Anglia hires szép hölgyeinek koszorúja ott ragyogott, mondanom sem kell. Bámulatos volt az a sokféle szabású és szinű egyenruha, melyben nem csak az idegenek, de az angolok is megjelentek. Itt egy „Fellőw" négyszögű sapkájával, ott egy fiatal biró ősz vendéghajjal, odább egy fekete frakkra öltött kék lila selyem-palást, amott egy udvari személy VlII-ik Henrik korabeli köntösben, nem is emlitve a százféle egyenruháju önkénteseket (rifleman), és a veres frakku katonatiszteket gazdagon aranyozott és ezüstözött ruháikkal, és feltollazott háromszögű kalapjaikkal. Sőt egy különcz vagy pedant kétféle hivatalos ruháját (egyik mindössze csak palástból áll) ölté magára, hogy az uniformist rendelő szabálynak tökéletesen eleget tegyen, de a szegény helyőrök szinte zavarba jöttek, hol, melyik uniformisa szerint mutatni ki neki igazi helyét. De élvet itt nem csak a szem talált, az elmélkedő lélek is. Jelen valának a tudomány, művészet, ipar legnagyobb nevei korunkban, jelen Európa, sőt a földgömb