Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

Szemere Bertalan Szemere Miklósnak. Paris, october 23-kán, 1852. Szemere Miklósnak. Kedves Barátom! E levél vivőjével gyakran beszélgetvén rólad, ime viszi e levélkét, — fehér galambka ez, mely repül fekete szárnyakon. Nem szólok politikáról, az nem nektek való eledel otthon, különben is effélével soha nem untattam senkit. Kötelességeim közé tartozott azzal bajlódni, szenvedélyem az soha sem volt. De én életemben nem azt néztem soha mi helyre van kedvem, hanem az üres helyet néztem, melyet be kell tölteni. Egy éve, hogy egy nagyobb munka nálam hever, de hever e mai napiglan; most a másodikat fogom bevégezni. Aztán, barátom, a művészetnek adom magamat, és a rajznak, caricaturákat csinálok, — ez a világ leghűbb képe. Te is, ha egészséged birja, menekedjél az erdőbe, riaszd fel kürteiddel a vadakat és a kiket Isten szabad szárnyakkal áldott meg, hallgasd a friss forrás csörgését, merengj a lombok sötét zugásain, az élet vadul szép, — a poézis ott van, hol nincsenek emberek.