Suhayda János: Magyarország közjoga : tekintettel annak történeti kifejlődésére és az 1848-ki törvényekre (1861)
IV. Könyv. A felségi jogokról
145 majd rendes majd rendkívüli volt; az első főleg a belvédelem végett tartatott. A jog, ezen erővel rendelkezni a legrégibb idők óta a királyt illeti, kire az ország védelme főleg néz, melynek jelvényét a koronázás alkalmával az úgynevezett királydombon követni szokott szertartása is eléggé tanúsítja; de tanúsítják egyszersmind az erről szólló törvények is. a) A rendszerinti katonaság mint már fennebb megjegyeztük, főleg a vár népéből, várjobbágyokból állott; a határőrző katonaságból. Ezek száma szaporíttatott aharczban elfogottakból; ide tartoztak a kir. bandériumok is, később a magán családok katonasága, mellyet a családok tartottak; végre a pártfogás alatt lévő tartományok által állítottak. Ezen katonaság sorsa igen változó volt b) mig végre VI. Károly a rendes katonaság eszméjét az országgyűlés által is elfogadtatta c) és azóta a katonaság majd toborzás, majd állítás utján tartatik fen. A rendes katonasághoz tartozik a végvidéki katonaság is, melynek fentartásáról a törvény már régidőben is intézkedett, d) A vég vidéki katonaság élelmét a végvidékekeni birtokából nyeri, melynek szerkezete az 1807. évi aug. 7-én kelt kir. leírat által szabályoztatott. e) A legújabb időkben a nemzetőrség felállítása rendeltetett el, és szerkezete törvény által szabályoztatott. f) A katonaság feletti rendelkezés legfőbb joga előbbi királyaink példájára, kik mint fővezérek a történet tanúsítása szerint a harczban nyerték és néha éltök árán örök babérjaikat: mindenkor a királyt illeti. 0 állíthat fel új ezredeket, a régieket feloszlathatja, tiszteket nevez, erődöket építtethet, a katonaságot a szükségesekkel elláttatja és az egész katonai szervezetet megállapíthatja. A mennyiben azonban e czélra új adó szükségeltetik, ez az országgyűlés tárgya, g) a) Sz. Istv. Decr II. k. 21. fej. Kálmáu I. k. 40. fej. 1222: 7 — és Kováchich Vestig. Comit. 1231: 15. b) Gf. Cziráky 521 §. c) 1715: 8. d) 1595: 54—1608: 11 és 21. kor. e. 1609: 32. — Magyarorsz közjoga. 10