Suhayda János: Magyarország közjoga : tekintettel annak történeti kifejlődésére és az 1848-ki törvényekre (1861)
III. Könyv. Az ország lakosai
83 gondját teljes mértékben magára vonta. És igy keletkezett az u. n. Mária Theresia urbáriuma, a) mely aztán 1791ben törvény által is megerősíttetett és 1836-ig zsinór-mértékül szolgált, de akkor b) az úri jobbágyi-szolgálatok pontosabban meghatároztatokak, a jobbágyok sorsa a költözködési szabadságnak törvény általi szabályozása folytán kedvezőbbé tétetik, sőt a telkek szabad adás vevése a földesúr földtulajdoni jogának fentartásával és törvényszabta beegyezésével megengedtetik és a megszerzés feltételei is megszabattak. Ezek szerint a földesúr vevő nem lehetett; úgy szinte ugyanazon helység közbirtoko:;ai, valamint maga a község sem; továbbá nehogy a jobbágy telkek aránytalanul egyesek kezébe összehalmoztassanak, azon helyeken, hol az úrbéri birtok 40 egész jobbágytelki állományt felül nem halad, csak 1. egész telket, 40-től 80-ig kettőt, 80-től 120-ig 3, telket, ezen túl 4-et vehetett meg egy ugyanazon személy, de ezen szabály alóli kivételek is szinte meghatároztattak. c) telkeik beruházásai felől végrendelkezési jogot is nyertek, d) A földesúri hatóság és az úrbéri perfolyam szabályoztatott. e) Az 183%-ki — a jobbágyok állapotára nézve korszakot szülte t—örvények 1840ben a VII. t. cz. által felvilágosittatnak és módosíttatnak; különösen pedig a 9. §.-ban az örökváltság foglaltatik, mely szerint megengedtetett, hogy a jobbágy földesúri tartozásait, szolgálatait és adózásait a földesurrali egyezés alapján örök időkre megválthatta: — a VIII. t. czikkben a jobbágyok örökösödése iratik körül — Az 1840 i törvények még tovább mentek, ugyanis a IV. t. cz. a nemesi javak birhatását; az V. t. cz. a hivatalképességet a nem nemesekre is kiterjeszti, a IX. t. cz. a közmunkát szabályozza , és elvégre az 1848-ki IX. t. cz. az úrbér és azt pótló szerződések alapján addig gyakorlatban volt szolgálatok: robot, dézsma és pénzbeli fizetéseket örökösen megszünteti; az 1. §-ban a törvényhozás a magán földesurak kármentesítését a nemzeti közbecsület védpaizsa alá helyezi, stb. — A 4. §-ban az uri-törvényhatóság megszüntetik, és az 5-dik §-ban a „moratórium" vagy is késedelmi jog azon földbirtokosokra nézve, kik urbériséget vesztenek, további rende6*