Suhayda János: A magyar polgári anyagi magánjog rendszere az országbírói értekezlet által megállapított szabályokhoz és azóta a legújabb időig hozott törvényekhez alkalmazva (1874)
III. rész: A követelések joga
262 kötelezettnek hibája folytán oly követelés származik, melynél fogva a természetben átadott dolognak értéke, ára megtérítendő, akkor a fenforgó körülmények szerint nemcsak a közönséges érték vagy ár, hanem a szenvedélyi becs is figyelembe jöhet, a mint t. i. a kötelezettnek jó vagy roszhiszemüsége, és az utóbbi kisebb vagy nagyobb mértékben fcnforog b). A tárgy értéke ára pedig rendzserint a birói becsti által határoztatik meg. c) II. Kártételekből származott kötelezettségeknél, ha a követelés már eleve kártettből származik, vagy a szerződési viszonyokba közbejött körülmények folytán kártérítési igények származnak d), mindenek előtt az ellőbbi állapot, mely a kártett által megrontatott, helyreállitandó, a mennyiben nem lehet, vagy további kártérítési igények i s forognak fenn : a kárpótlás pénzben eszközöltetik, e) a) Alálb 212. §. — b) Ez p. o. haszonkölcsönnél, letéteménynél fordulhat elő, alább a 249. 261. §§. — ej Fennebb a 61. §. — áj Azokon fölül, miket fenn a 71. §-ban megjegyeztünk. — ej A kárnak bizonyítása illetőleg szakértők által eszközlött becsüje alapján. — V. ö. alább. 283. §. b) ausztr. ptvkv. 1323. 1324. §§. 208. §. III. A követelések teljesítéséről általábaD. A jogos itott a kötelezettől kötelezettsége teljesitését követelheti. Ha oly személy teljesit valamely kötelezettséget adva vagy fizetve, a ki nem önjogu, annak törvényes képviselője az adottat visszakövetel heti; de ha igaz adósságot fizetve sem magának sem másnak p. o. a zár alatt levő egyébb hitelezőinek nem ártott, azt helyben hagyni lehet. Ha a kötelezettség tárgya személyes teljesités, cselekvés, munka, azt személyesen kell teljes iteui. Nem személyes kötelezettségnél, ha más teljesiti a kötelezett heljett, bár ennek tudtán kivül, vagy akarata ellenére, azt a jogositott tartozik elfogadni, a) A teljesitést a jogosítottnál magánál vagy annak az átvételre, elfogadásra megbízottjánál kell végbevinni, hacsak a felek másként nem intézkedtek, p. o. hogy egy harmadik részére történjék a teljesités, de akkor csak addig, migazon haimadik életben van; különben a jogosítottnak, még akkor is, ha a kötelezettet már megperelte. Kivételül szolgál továbbá, ha birói ítélet, vagy letiltás folytán a teljesítésnek egy harmadik részére, vagy birói kézhez kell történni. Ha a fizetés vagy teljesités megbízással nem biró ügyviselő kezeihez történt, a vigyázatlan teljesítő csak akkor menekül a köteleztttség alól, ha a jogositott később a teljesitést elfogadta, vagy az az ő hasznára fordíttatott.