Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

— 48 befejezte dictioját a ház túlnyomó része percekig tartó éljenzésbe tört ki. Utánna a szélső baloldal egyik tagja lépett a szószékre, de ekkor a jobboldal mintegy jeladásra, harsány „eláll" és, „szavazzunk" kiáltásokat hangoztatva nem engedte szóhoz jutni. — A jobb oldal — mond Amadé, midőn e jelenetet megmagyaráztam neki — nálunk sem kiméletesebb az ellenzék iránt de minden esetre sokkal illedelmesebb. — De nálatok legalább francia a jobb oldal is és nem osztrák és pecsovics mint minálunk. Jerünk barátom ! már most ismerem parlamenti vívmányainkat is. Valóban sajnálom hogy ide hivtalak; sőt egyáltalán hogy magam is vissza jöttem. Ez nem Magyarország többé. Itt úgy látszik a bünt és gyávaságot declarálták legfőbb erényekül s a hazafiságot főben járó bűnnek, gya lázatnak. Midőn épen a folyosóra értünk egy utánunk jövő egyén vállamra tette kezét. — Nós, hogy tetszett Somsich beszéde ? — mond — Ugyancsak istenesen megrakta azokat a tigriseket, Megfordultam: mérges pillantásokat lövellve a tolakodó kérdezőre, midőn bámulatomra egy régi jó barátomat ismertem fel benne. — Ah te vagy az! De hát már te is felcsaptál pecsovicsnak? Ugyan mond meg édes barátom talán a levegő romlott meg itt s azzal szivjátok ti magatokba azt a bűzös és rothadt pecsovics szellemet. Barátom tiltakozott ezen állitásom ellen. — En nem vagyok pecsovics — mond — én deákpárti vagyok. — Vagy úgy? deákpárti? — válaszolám — De hát tudod e édes barátom, hogy jövend idő s talán