Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)
— 13 — mely oly nemesen s oly hon buzgott és vert hónáért, itt verni fölhágy, de mely e földön túl új és örökös örömöket élvezhessen viszontlátásában annak, kit e haza, kit Kegye sirat, és mi együtt siratunk. Ámen. De a túl-élet boldogsága oly későn jojön, hogy még itt is, pedig igen sokáig élvezhessen örömöket s kellemíthesse a hozzá tartozók és körülötte levők életét, s mikép az, ki ebbeli kivánságát itt nyilvánítja, elébb hunyhassa be szemeit s hogy Kegye mondhassa el fölötte: „Nyugodjanak porai', egy becsületes emberrel kevesebben vagyunk," és hogy az végpillanataiban rebeghesse: „Rosz ugyan a mostani világ, de el nem vész, mert vannak benne jótékony lelkek, magasztos szellemek, kik fenntartják s végreis jobbá teszik." A sorsnak fenntartom az „as yon like it" Schakespeari mondatot; ha jót ád: hálálom, — ha rosszat: magam választám, nem morgók, mert van elkerülhetlen révem az életen túl s van biztos révem itt is egy oly nemesszivű hölgyben, kinek örökös hódolója s háladója marad az, ki legmélyebb tisztelettel üdvözli Kegyét. M. L. Szutsics Amália kisasszonyhoz, Pestre. Jersey, St. Héliers, 1852. Június 13-dikán. Kedves jó Málim! ... Itt ugyan nincs sok füst, azonban az idevaló éghajlattal eddig nem vagyok nagyon megelégedve, annyira hideg és szeles az idő. Zöldet láthatsz, a mennyit akarsz, s a nálatok közönséges virágokat is mind, ezen kivül mindenféle káposztát, burgonyát, borsót, babot, gyümölcsöt, azonban csak üvegházból valókat. Dohányom s dinnyéim ugy látszik csak