Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 41 — „Ebben az évben tanulta Lázi a menüettet is táncolni s ezt a világnak tudnia nagy érdekében áll. Különös, hogy a Demerácz kisasszonyt, kivel a menüettet tanultam,- az iskolaév bevégezte s Szabadkáról távozásom után többé nem láttam s csak 1855-ben találkoztam vele Amerikában, de itt sem beszéltem vele. — Egyéb vigasztalóim közül álljon itt még Szutsics Pál apát és szabadkai plébános neve, a ki mint sógor pártolt, mert mitsem kellett adnia. „Nem tudom, fog-e a történelem arról megemlékezni, hogyan szoktatták, vagyis inkább hogyan csalogatták a szabadkai lakosokat akkor templomba ? Ennek módja egyszerű volt és dudából állott, mely a templom eló'tt szólalt meg s mind a két nembeli fiatalságot kólo-táncra buzditotta; midőn pedig a dudás kifogyott a szuszból s nyugtatni kezdé tüdejét, akkor megszólalt a vecsernye harangja is s a keresztények bementek ájtatoskodni. Vecsernye után ájtatosságuk díjában megint táncolhattak s igy lassanlassan hozzászoktak a templomhoz. Midőn e sorok irója Szabadkán járt iskolába, vecsernye előtt már-már nem, de utána még minden bizonynyal megszólalt a duda s a nép a kolo-ketusában (pór-tánc, melyben egy férfi két nővel járja) kitett magáért. „Ez elvet magában véve nem lehet becsmérelni, mert már a régi római bölcsek egyike is azt mondotta, hogy az istenek örülnek, ha a férfit szerencsétlenségében fölemelkedve, azzal küzdeni látják, s igy nem tudom: miért ne örülnének az istenek, ha teremtményeik vígadnak! „A^égkép búcsút véve itt a sintaxista Szabadkától, Bajára ment a szünnapokat tölteni. — Hogy ezen időig meséket, történetkéket és apró elbeszéléseket gyakran hallottam részint első nevelőmtől Vertalicstól, részint másoktól, — arra emlékszem; de hogy önmagam is belévágtarn volna a könyvek olvasásába, azt nem állithatom.