Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 12 — gadása miatt. Remélem, hogy ö okaimat, támogatva egy olasz levéllel, közlötte Kegyével, mihez itt még azt vagyok bátor fölemlíteni, hogy nemcsak Páris, de még egész Piemont is — hol nevem s személyem ismeretes, — csukva van előttem, következőleg ólomnehezék gyanánt függnék Kegyed lakváltoztatási szándákán; s így a sors az, mely engem a vadonba kerget, nem pedig személyes vágyam, mely inkább választatna velem nemesszivű társaságot, mintsem oly hont, hol az emberek ép annyi önzéssel telvék, mint bárhol másutt. És azért újra kérem a grófhét, sziveskedjék bocsánatát kimondani, sőt még kegyeskedjék megengedni azt is, hogy: ha a sors üldözését tovább is folytatná, én első kegyes Ígéreténél, vagyis inkább ajánlatánál fogva körében tatáihassam fel biztos révemet. Az Úr Isten áldja meg és boldogitsa Kegyét! Legmélyebb hódolattal és hálaérzettel tiszteli és üdvözli alázatos tisztelője: M. L. Gr. Batthyányi Lajos özvegyéhez. Jersey, St. Héliers, Május 29-dikén, 185(?J. Mélyen tisztelt kegyes grófném! — Midőn Mayer, londoni honfitársunk tudositását kérésem testesitett tartalmával olvastam, mély hálasóhajok törhettek elő belőlem, s midőn Kegyének magasztos érzelmű, nagyszivu sorait olvasám, átéreztem azokat s érzéseim terjedt részecskéit összegyűjteni, fogalmazni igyekeztem, de hiába! Nem szólhattam, nem szólhatok, s nem szólok mást, mint azt, hogy az Úr Isten áldja meg Kegyét szülöttjei szép reményeiben, kik — mivel az alma nem esik messze fájától — nemesszivu szüleik másaiként vigasztalják Kegye jövendőjét s erősítsék mindaddig, mig Kegyének szive,