Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 27 — nemes ember szája ízlelő idegeinek megadta az étel- s ital-élvezetet s hogy három legyen a jóból, ehhez még a füstöt is hozzácsatolta, noha rokona, Mitterpachcr his­tóriáé naturális professor eleget példázgatott, azt mondván a dohányról: „Non scio quomodo homines veneratam istam plantam perfint consummere, et tamen fumigando eonsummunt." Tehát apám curiájában rendesen dohányzott s vele együtt vendégei, s mikor a pécsi bor kis fölhevü­lést okozott, akkor aztán igazán et nicotianam et mundum fumigarunt. „Épen ily társaság volt a bajai házi kertben s apám ex longissinia füstölt, jókedvű vala s hogyan s mikép történt? taplóját felejtette-e el, kovát s acélt nem hozott ki magával, vagy beszéd közben futólag a nevelésre tért át a szó ? valódi szükségből, vagy csak annak próbájául, hogy gyermekeinek engedelmességét megmutathassa? elég az hozzá, hogy Lázi, mint a legfiatalabb előhivatott s a mint ez félig Adámszerü, félig polgárösult ünnepi gyer­mekruhájában elé került, ezen egyenes parancsot vevé: „Fogd a pipát, tétess reá égő szenet és hozd a ke-zed­ben vissza. Érted?"— „Értem" szóval Lázi — feladatára büszkén — távozott. „Apám éles és erélyes modorának több súlyt tulaj­donított, mintsem kellett volna s hogy intő szavai azonnal elfelejtethessenek, azt föl sem is tette. Lázi tudniillik a konyhába menetelig ildomosán viselé magát, de midőn az égő szén alatt füstölni kezdett a dohány, a cselédek pedig csodálták a füstölgő pipás kis Lázit, a mások csodálata fölizgatván önbecsérzetét, a pipaszár a kézben maradt ugyan, miként ezt az atyai parancsolat világos szavai rákötötték, de a pipaszárnak vége Lázika szájába csú­szott s igy a pipaszár, mint Lázi műszerezett (organikus) kocsijának rúdja útirányt szabott eléje. Minden jól ment egészen a Rubiconig, azaz a kert ajtaja küszöbéig, de itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom