Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 95 — sülvén, Szolnokot odahagyá, a hidat másodszor leégetteté és T.-Sz.-Miklósra vonult, más események kifejlését várvám. Ekkép az első felvonás után az 1849-diki háborúzás eddigi eredménye az volt, liogy sem minket az ellenség, sem mi őt le nem győztük; ő nem haladott előre, de mi sem. 1849. március 15-dike tehát a magyar sereget — Szeged kivételével, mely magyar kézen volt, hogy a rácok törekvéseit gátolja — a Tisza balpartján találá. Tisza-Füreden vigabb volt az élet. Igaz, hogy itt bálozni nem lehetett, de igenis lehetett mitsem tenni. Dobolás és fel- és alájárkálás elég volt. A mint Dembinszky Tisza-Füredet elhagyá, a poroszlói őrség azonnal belmzatott. Ezt az ellenség hasznára forditá s Tisza-Füredig minden hidat a magyarok orra előtt — kis erővel — lerombolt, mit a tisza-füredi magyar had könnyen megakadályozhat vala, ha akarja. Tisza-Füred ezen veszély fenyegetésétől is mentve levén, a sereg nyugalma biztosíttatott. Míg az uj fővezér a seregbe uj életet nem önt, elhagyjuk őt, s addig a máshol történteket röviden elszámláljuk, melyek ez időben ha nem is a legkedvezőbbek, de oly rosz állapotban sem voltak, hogy a reményt el kellett volna veszteni. Kassa körül uj ellenséges erő nem volt, következőleg ez és más tájékok, mint a Szepesség, hol többféle gyárak léteztek, aztán Gömör, Nógrád, Borsod stb., honnét eddig kevés háborúi kellék szolgáltatott a magyar kormánynak, — most újoncokat, szereket, kelméket, anyagokat s lovakat nagyobb számban adtak. Egertől kezdve Heves, a Kunság s Jászság és Pestmegye az ellenség kezében volt; a mieink — mint monclók — készülőben a Tisza balpartján. A mint a magyar sereg Bácsot elhagyá, a rácok többi vallás- és nyelvrokonaikkal az egész Duna men-